Külföld

Három, Görögországban tartózkodó román turistának pozitív lett a koronavírus tesztje

2020.07.14 - 08:43

Két román állampolgár Évia szigetén, a harmadik pedig Szalonikiben tartózkodik.

A külügyminisztérium tájékoztatása szerint az Évia szigetén tartózkodó két románt átszállították egy karantén-hotelbe, ahol 12 napot kell tölteniük.

A csoport tagjait - amellyel a két fertőzött személy Görögországba érkezett -, akiket a határon szintén alávetették a koronavírus-tesztnek, elkülönítésbe helyezték, a helyi hatóságok vizet és élelmet biztosítanak nekik. Őket kedden visszaszállítják Romániába az utazást szervező iroda által rendelkezésre bocsátott busszal.

A tárca hangsúlyozza, hogy a csoport tagjai nem kértek konzuli támogatást az athéni román nagykövetségtől.

A Szalonikiben tartózkodó román állampolgár felvette a kapcsolatot a román főkonzulátussal, elmondva, hogy a görög hatóságok szombaton értesítették a pozitív koronavírus-tesztjéről, amelyet az országba való belépésekor végeztek el. Ő július 8-án érkezett meg Görögországba, jelenleg egy bérelt lakásban tartózkodik Szalonikiben egy másik román állampolgárral együtt, akin eddig még nem végezték el a tesztet.

A szaloniki román főkonzulátus és az athéni nagykövetség további tájékoztatást kért a görög hatóságoktól a három román állampolgár helyzetét illetően.

A külügyminisztérium emlékeztet, hogy a román állampolgárok konzuli segítséget kérhetnek a következő telefonszámokon az athéni nagykövetségtől és a szaloniki főkonzulátustól: 00302106774035 és 00302310340088. Vészhelyzet, vagy sürgősség esetén pedig a 00306978996222 és a 00306946049076 számokon kérhetnek segítséget.

A tárca azt javasolja ugyanakkor a Görögországba készülő román állampolgároknak, hogy tájékozódjanak a következő internetes oldalakon: www.mae.ro/node/51914, atena.mae.ro, salonic.mae.ro, ec.europa.eu/consularprotection/content/travel-advice_ro és www.mae.ro. 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Külföld

Útlevél nélkül Törökországba

Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírt kedden egy rendeletet, amely szerint a turisztikai célból Törökországba utazó román állampolgárok személyi igazolvánnyal is beléphetnek az országba.