Sport

Három Európa-bajnokkal egy csoportban

2015.06.10 - 07:31

Csütörtökön kezdődik és június 28-ig a román-magyar közös rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság.

Románia két erdélyi városában, Temesváron és Nagyváradon zajlanak a küzdelmek, míg a magyarországi találkozókat Szombathelyen, Sopronban, Győrben, Debrecenben és Budapesten rendezik meg. Románia az A-csoportba lett sorsolva Ukrajna, Csehország, Montenegró és Franciaország mellé, a meccseket Temesváron rendezik. Az ellenfelek közül a franciák a legeredményesebbek, ugyanis 2001-ben hazai közönség előtt, 2009-ben pedig Lettországban szereztek Eb-címet. 2011-ben „csak” a bronzérem jött össze, a legutóbbi, 2013-as kiíráson, Franciaországban viszont drámai csatában 70-69-re kaptak ki Spanyolországtól a döntőben. Ugyanakkor 1970-ben, 1993-ban és 1999-ben is ezüstérmesek lettek. Ukrajnának egyetlen Eb-érme van, az is arany. 1995-ben, Csehországban az első ex-szovjet állam volt, amely elfoglalhatta két évre Európa trónját. Csehországnak is van egy Eb-címe 2005-ből, amelyet Törökországban szerzett meg. Azelőtt két évvel pedig ezüstérmet nyertek. Azonban Csehszlovákiaként igazi siker, vagy inkább pech-sorozat kötődik a női csapat nevéhez. 1952-1989 között hat döntőt vesztettek el, ugyanakkor 1950-1981 között nyolc bronzérmet szereztek. Csehszlovákia felbomlása után két döntőt játszottak (2005, 2007), 2001-ben pedig a 4. helyen zártak. Montenegrót sem kell lebecsülni, hiszen 2011-ben a 6., 2013-ban a 9. helyen zártak. Románia háromszor játszott Eb-kisdöntőt: 1962-ben, Franciaországban Bulgáriától, 1964-ben, Magyarországon Csehországtól, 1966-ban az első hazai rendezésű tornán pedig az NDK-tól kapott ki és zárt a 4. helyen. Azóta várják az újabb sikert, habár az utóbbi három kiírásra nem is kvalifikálta magát a válogatott, 2007-ben a 13. helyen zártak. A jelenlegi csapatban – amelyet Florin Nini irányít – három szatmári lány kapott helyet: Claudia Pop, Oláh-Orosz Andreea és Flavia Ferenczi. Ugyanakkor a Szatmárnémeti VSK további három, egykori játékosa is válogatott-tag: Anemarie Părău, Cristiana Cutaş és Elisabeth Pavel.

A magyar lányokat a D-csoportba sorsolták. Az ellenfelek közül a címvédő spanyolok idén is az első számú favoritok. Említést érdemel, hogy az ibériaiak 2001–2009 között négy bronzérmet szereztek, 2007-ben pedig a második helyen zártak, vagyis az elmúlt 14 évben – 2011 kivételével – dobogón zártak. Ugyanakkor 1993-ban is megnyerték Olaszországban az Eb-t. A szlovákok, Csehszlovákia felbomlása után 1993-ban bronzérmet szereztek, 1999-ben pedig elvesztették a kisdöntőt. Litvániának kellemes emlékei fűződnek Magyarországhoz, ugyanis 1997-ben Budapesten nyerték meg az Eb-t. Ezután 2001-ben és 2005-ben a 4. helyen zártak. A svédeknek még nem termett sok babér a kontinentális tornákon, ez a hatodik Eb-szereplésük, 1987-ben és 2013-ban a 7. helyen zártak. A magyarok sem panaszkodhatnak: habár aranyérmet még nem szereztek, 1950-ben és 1956-ban döntőt játszottak, 1983-ban, 1985-ben, 1987-ben és 1991-ben bronzérmet szereztek, és három alkalommal zártak a 4. helyen. Jó előjel ugyanakkor, hogy az eddigi négy hazai szervezésű Eb-n csak egyszer, 1964-ben nem jutottak az első négybe: 1950-ben ezüst-,1983-ban bronzérem került a lányok nyakába, 1997-ben pedig a 4. helyen zártak.

A női Eb-k történelmében először rendeznek tornát két országban.

A-csoport (Temesvár): Románia, Ukrajna, Csehország, Montenegró, Franciaország. 1. forduló, csütörtök: Montenegró – Csehország (18 óra, Digi Sport 2), Ukrajna – Franciaország (20.30 óra, Digi Sport 2).

B-csoport (Nagyvárad): Görögország, Lengyelország, Fehéroroszország, Olaszország, Törökország.

C-csoport (Szombathely): Nagy-Britannia, Lettország, Horvátország, Oroszország, Szerbia.

D-csoport (Sopron): Magyarország, Litvánia, Szlovákia, Svédország, Spanyolország. 1. forduló, csütörtök: Svédország – Szlovákia (17.15 óra, magyar Sport 1), Litvánia – Spanyolország (20 óra, magyar Sport 1).