Sport

Három bajnoki cím Szatmárnak

2015.09.21 - 19:02

Gyenes „Mani” már a nyolcadik bajnoki címnél tart, de Cristian Ardelean és Szejke Vilmos az első évükben nyerték meg kategóriájukban a pontvadászatot. Ráadásul Szejke Vili idén duplázhat.

 

Kiváló évet zártak az enduro-bajnokságban a szatmári motorosok ebben az évben, hiszen az összetettben hárman zártak az első helyen kategóriájukban, de egy bronzérem is összejött.

A profik között (természetesen) Gyenes „Mani” Emánuel volt a legjobb, aki ebben az idényben mind a hat versenyen nyerni tudott, így a szakág nyolcadik bajnoki címét szerezte meg. Vagyis szombaton és vasárnap az Arad megyei Valea Hurezului településen rendezett szezonzáró két futamon sem talált legyőzőre, mindkét nap az első lett a Sherco márkájú motorkerékpárjával. Mani lapunknak elmondta, nem szeretne itt megállni: „Reméljük, még pár évig tudok versenyezni, és hozni a maximumot.”

A Borossebes szomszédságában rendezett hétvégi versennyel kapcsolatban Románia legjobb motoros versenyzője azt mondta, hogy jól érezte magát, de igazából csak az első napi első kör jelentett nagyobb kihívást, ugyanis miután áthaladt már az egész mezőny a nyomvonalon, a második körre nagyon felgyorsult a pálya. „Egy kör körülbelül 55 kilométer hosszú volt, és két kört kellett teljesíteni egy nap. Tetszett, ráadásul az első körben még sok volt a nyomvonalon a leesett gally és faág. Miután áthaladt ezeken a mezőny, a második körre nagyon felgyorsult a pálya. Jól éreztem magam, de kicsit takarékon versenyeztem, biztonságosan vezettem, hogy nehogy történjen velem valami. Nem hiányzik egy sérülés így, idényzárás és a Dakar-rali előtt. Így is nagy előnnyel nyertem — nyilatkozta lapunknak Mani. — Örülök, hogy ki lett pipálva idén ez a bajnokság is. Következik a magyar endurokrossz-bajnokság utolsó fordulója október 24-én. Ott szoros a verseny. Nagyon szeretném megnyerni az aranyérmet, de csak egy ponttal vezetek a címvédő Grillmayer Gábor előtt. Ott kell egy kis szerencse, hogy megőrizzem a pozíciómat, hiszen előtte kell végezzek. Megpróbálok mindent, de a második hely miatt sem fogok szomorkodni” — tette hozzá.

Az endurobajnokság zárásáról hiányzott a profik mezőnyéből a szatmári Szilveszter Márton. Marci másfél héttel ezelőtt a kassai International Six Days Enduro világversenyen bokasérülést szenvedett, ezért hagyta ki az Arad megyei megmérettetést, így összetettben a harmadik helyen zárt.

A C-osztályban, az első évében versenyző Cristian Ardelean a második lett Valea Hurezuluion, de ezzel együtt két pontot megőrzött előnyéből az összetett táblázatban, így bajnoki címet szerzett.

 

Bajnok lett az első évében Szejke Vilmos is. Az ATV kategóriában először volt szatmári versenyző, és már a debütben sikerült a dobogó legfelső fokán zárni. Vili a C-osztály Hobby kategóriában ebben az idényben megnyerte a Kolozs megyei Kerekhegy faluban rendezett két versenynapot is (2. forduló), míg a borossebesi idénynyitón a második helyen zárt. A 40 éves versenyző emellett még érdekelt a hazai endurokrossz-bajnokságban, ahol egy újabb aranyéremre esélyes. Október 3-án Barcarozsnyón, október 18-án pedig Törcsváron kell dobogón zárjon, hogy a bajnoki aranyérmet is a nyakába akasszák