Sport

Három bajnoka van Lázárinak

2014.06.18 - 14:28

Remek teljesítményt nyújtotta a Samuraiul SK lázári szekciójának a karatékái az elmúlt hétvégén Gyulafehérváron, az IMAF–bajnokságon.

A Samuraiul SK hét gyulafehérvári bajnoki aranyérméből hármat hoztak el az egyesület lázári szekciójának a karatékái – értesítette lapunknak Magos Róbert klubelnök. Mint arról beszámoltunk, a megye egyik legeredményesebb karate–egyesülete is részt vett Gyulafehérváron a Nemzetközi Harcművészetek Szövetségének (IMAF) romániai tagföderációja által rendezett bajnoki küzdelmeken, ahol összesen hét arany–, két ezüst– és két bronzérem került a „szamurájok” nyakába. A lázáriak ebből négyet szereztek, a három bajnoki címmel és egy ezüstéremmel tértek haza.

„Mindegyik érmet a kumite versenyszámban szerezték a lázáriak. Ez egy nagyszerű eredmény, hiszen az ország legjobbjai között vannak számon tartva” – méltatta Magos, 6. Danos karatemester, majd hozzátette, a lázáriak felkészítésével edzőtársa, Filer Iván foglalkozik, így ezek az eredmények az ő érdeme is. A karatemester klubelnök ugyanakkor köszönetet mond a Lázári Polgármesteri Hivatalnak és a község tanácsának, akik anyagilag támogatják a falu sportolóit.

Aranyérem és országos bajnoki címet szerzett lázáriak: Alexa Bettina (13–15 évesek), Ligner Andrea (16–17 évesek), Stelian Trif (16–17 évesek). Ezüstérmes: Vida Ármin (13–15 évesek).