Immár a 30. alkalommal tartották meg az Érmindszenti Zarándoklatot. Idén is szép számban mentek el Ady Endre szülőfalujába. Az esemény lelki megalapozásaként abban az istenházában hirdették Isten igéjét, ahol annak idején a kis „Bandikát” megkeresztelték.

A Tasnádi Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tasnádi szervezetének égisze alatt jött létre idén immár 30. alkalommal az érmindszenti Ady-megemlékezés. A főhajtás, akárcsak az utóbbi három évtizedben mindig, a lelki megalapozással kezdődött. Üdvözlő beszédet mondott ifj. Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese, míg a házigazda lelkipásztor, Forró Csaba hirdette Isten igéjét.

A főhajtás a szülőház udvarán folytatódott. Ruff Zsófia, a Tasnádi Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület elnöke mondott köszöntőt. Szintén így tett Érkávás község polgármestere, Marius Roka is. Román és magyar nyelven is szólt arról, hogy az utókor a talán legillőbb módon fejezi ki elismerését Ady Endre irodalmi munkássága iránt, hiszen a szülőfalujának a romániai hivatalos elnevezése Ady Endre. Köszönetet mondott továbbá Muzsnay Árpádnak, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosának, az Érmindszenti Zarándoklat előző 29 alkalmának a főszervezőjének. A mostani rendezvény, illetőleg a leendők okán a tasnádi Bendel Józsefnek és Kiskasza Balázsnak mondott köszönő szavakat.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke kontextusba helyezte Ady Endre munkásságát. „Bár ő nem próféta volt, hiszen nem megjövendölte a sorsunkat, hanem józan ésszel, értelemmel kikövetkeztette, hogy minek mi lehet a várható következménye 'a magyar ugaron', mi csak elképedve olvassuk, és magunkra ismerünk a soraiban. Ő mindig hitt abban, hogy a haza nem fordulhat szembe a haladással, ám meghalt, mielőtt a politika olyan fordulatokat hozott volna, amelyek jelentősen átírják a cselekvési lehetőségeit annak a hazának, amelyet ő ismert. Kisebbségi létünk olyan harcokat kíván, amelyek embert próbálók. Vállaljuk ezeket a harcokat, mi ezt vállaltuk, én ezt vállaltam. Önökért, de sohasem önök nélkül. Mert Ady Endre sem volt egyedül, akkor sem, amikor szembe mert menni a tömeg véleményével, ha ezt érezte szükségesnek. Én is megteszem, ha kell, a nyomdokaiban járva” — fogalmazott.

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Csige Sándor konzul kedveskedett alkalomhoz illő gondolatokkal. Kiemelte: „Ma is szükség van hasonlóan gondolkodó, de legfőképp cselekvő emberekre. Nem a kritikától kell félni, hanem egy csendes, mindenbe beletörődő társadalomtól. Ady Endre egyszerre volt magyar és európai, aki mindent el akart mondani, ami egy mai magyart is hajthat. Az életében esendő és romló Ady helyett a költő nagyságát és a látnoki erőt kell meglátni benne, ami közkincs, és örök értéke a magyarságnak.” Érzése szerint értelmetlen ma mintegy Ady Endre szemére vetni az „emberi botlásait, közéleti megnyilvánulásait, téves politikai ítéleteit, mert nem személyes életútja, hanem elementáris erejű költészete példa az utókor előtt”.

Mészáros Rita-Krisztina, a LiterArt egyesület tagja Ady irodalmi géniuszát részletező beszédet mondott. A magyar szakos tanár saját bevallása szerint méltón, szépen igyekezett megemlékezni róla. „Arról az Ady Endréről, aki azt tartotta magáról: 'Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket. Elmondhatom ma már: a mai magyarság, kultúr-magyarság lelkiismeretének hiszem magam, ez a lelkiismeret pedig nem lehet mindig tiszta. Hogy mit csináltam, körülbelül tudom, s hogy mit lehetne még nekem csinálni — ha lehetne —, azt is.' Ekképpen vallott magáról a költő, aki Góg és Magóg fiának, egy eltévedt lovasnak tekintette magát” — mondta. Elmondása szerint sokat gondolkodott azon, miként is összegezhetné röviden Ady irodalmi munkásságát, s arra a következtetésre jutott, hogy Móricz Zsigmond Adyról című, Felolvasás az Ady-ünnepen alcímmel ellátott írását olvassa fel, hiszen a kortárs, a barát, a másik irodalmi géniusz megállapításai ma is érvényesek. Ennek szellemében felolvasta a rövid írást, és Ady büsztje előtt elhangzott: „Ma már érzem, hogy nincs véletlen. Nem volt véletlen, hogy volt, hogy Ady Endre született s magyarnak született: s így nem véletlen, hogy elment s magyarul maradt. Nem véletlen, hogy itt együtt vagyunk, mert nem véletlen az élet és a halál. Törvényszerűségek vannak: csak nem ismerjük még őket. És megnyugtat, hogy a Halál azért van, hogy szolgálja az Életet.”

Illő számban vettek részt egyébként a főhajtáson. És mint talán az utóbbi években soha, ragyogó őszi napsütés melengette a részvevőket. Különösen akkor, amikor középiskolás diákok mondtak verseket nagy odaadással. Előbb a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum két tanulója szavalt, a 10. osztályos Botos Péter (Ifjú szívekben élek című vers), majd a 11. osztályos Kocsis Anett (Félhomályban). A Tasnádi Elméleti Líceum diákja, Bendel Anna 11. osztályos tanuló a Lenni kell, lenni című költeménnyel szolgált. Utána a Nagykárolyi Elméleti Líceum tanulói, a 12. osztályos Bakó Blanka (A Garé de l’Esten), illetve a szintén végzős Bartha Máté (Szeretném, hogyha szeretnének) mondott verset. Zárásként Lőrincz Szilveszter vezetésével és közreműködésével egy Ady-költemény megzenésített változatát énekelték el elméletis diákok: Sabău Alexandra, Koszma Melinda, Baumli Anita és Koch Krisztina Vanessa.

A szavalatokat koszorúzás követte — számos szervezet, intézmény érezte fontosnak, hogy egy-egy virágkölteménnyel is jelezze, főt hajt Ady irodalmi nagysága előtt. Zárásként, az egyórásnál is rövidebb megemlékezés lelki megkoronázásaként nemzeti imánkat énekelte el a megemlékező sokadalom.

Végezetül jutott idő a régen látott ismerős üdvözlésére, a kötetlenebb beszélgetésre, s a szervezők harapnivalóval kedveskedtek mindehhez. Meghitt zarándoklat volt az idei.

Megyeri Tamás Róbert