A II. világháború befejeződésére, az Európai Unió létrejöttére és Románia függetlenségére, az Oszmán Birodalomtól való elszakadására emlékeztek tegnap Szatmárnémetiben a hivatalosságok.
Hetvenkét éve, 1945. május 8-án a III. Birodalom kapitulált, a német hadsereg, a Wehrmacht feltétel nélkül letette a fegyvert, Keitel marsall pedig aláírta Németország feltétel nélküli fegyverletételét, míg a Szovjetunióban — az időeltolódás miatt — május 9-én került sor a szerződés jóváhagyására, és május 9-én a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren a közel 60 millió embert elpusztító második világháború véget ért. Öt évvel később, 1950. május 9-én Párizsban Robert Schuman francia külügyminiszter olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai között — Schuman új európai intézmény felállítását szorgalmazta abból a célból, hogy az összefogja és irányítsa a kontinens országainak szén- és acéltermelését. „A világbékét csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló kreatív erőfeszítéseket teszünk. Az, amivel egy jól szervezett és életteli Európa hozzá tud járulni a civilizációhoz, elengedhetetlenül szükséges a békés kapcsolatok fenntartásához. Franciaország, amely több mint húsz éve magára vállalja az egyesült Európa bajnokának szerepét, mindig is a béke szolgálatát tekintette legfőbb céljának. Európa egyesülése nem valósult meg, és beköszöntött a háború időszaka. Európát nem lehet egy csapásra felépíteni, sem pusztán valamely közös szerkezet kialakításával integrálni. Konkrét megvalósításokra, de mindenekelőtt a tényleges szolidaritás megteremtésére van szükség. Az európai nemzetek összefogásához szükség van arra, hogy Franciaország és Németország között megszűnjön az évszázados ellentét” — fogalmazta meg gondolatait. Az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó szerződés aláírására egy évvel később került sor, és a mai Európai Unió kialakulását a Schuman-javaslattól számítjuk. S e két, május 9-én történt, az egész világot érintő esemény mellett 1877. május 9-én kiáltották ki Románia függetlenségét, azaz elszakadását az Oszmán Birodalomtól.
E hármas ünnepre — mint minden évben — koszorúzással és katonai díszfelvonulással emlékeztek tegnap Szatmárnémetiben, először a Hősök temetőjében, ahol a világháborúban elesett katonák emlékének adóztak egy imával, majd a rendezvény a Román Katona Szobránál folytatódott. Itt is imát mondtak az elesettek emlékére, s felolvasták Sorin Grindeanu miniszterelnök ünnepi gondolatait, majd a polgármesteri hivatal, a megyei tanács, közintézmények és politikai pártok helyezték el koszorúikat a szobor talapzatánál — egyébként a rendezvényen szinte csak a hivatalosságok vettek részt, pár oviscsoport és osztály; a szatmáriak, a járókelők a katonai, csendőri és tűzoltósági díszgárda felvonulását méltatták csak párperces figyelemre.