Vidék

Hármas karambol Lázári határában

2025.09.23 - 11:08
Három autó ütközött, öt ember sérült meg a kedd reggeli, a 194-es úton történt hármas közúti balesetben.

Kedden, szeptember 23-án, reggel 06:02 órakor a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség munkatársait a 112-es segélyhívón keresztül értesítették egy közúti balesetről, amely a 194-es számú megyei úton, Lázári és Szatmárnémeti között történt.

Kettőt egy előzésre

A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy 20 éves, nagypeleskei illetőségű sofőr egy előzési manőver közben két autónak is nekiment. Nekiment annak amelyet épp előzte, de annak az autónak is, amely az előzött jármű előtt haladt. Az egyiket egy 50 éves falubelije vezette, a másikat egy 59 éves szatmárnémeti nő.

A férfiak vezette két autó az ütközés miatt az árokban kötött ki, a nő autóját a helyszínelni érkező rendőrök az úttesten találták.

Negatív tesztek

A baleset következtében könnyebb sérüléseket szenvedett az árokba borult két autó két sofőrje, valamint három, 30 és 49 év közötti utas, akik az 50 éves férfi járművében tartózkodtak.

A sérülteket kórházba szállították orvosi ellátás céljából.

A gépkocsivezetőket alkoholszondával tesztelték, az eredmények negatívak voltak.

A rendőrök folytatják a vizsgálatot a közúti baleset pontos körülményeinek tisztázása érdekében.

Hírszerkesztő
(Fotó: friss.ro / archív)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Mindennap volt dolguk a helyi rendőröknek

A tavalyi évben több mint hétezer saját akciót hajtottak végre, egyebek mellett 1434 tilosban parkoló járművet szállíttattak el.
Belföld

112: kevesebb, de még mindig sok az ok nélküli hívás

Tavaly volt a legalacsonyabb az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt 22 év alatt.
Szatmár megye

Halálos baleset: traktor temetett maga alá egy férfit

Felborult egy traktor csütörtök délután Vámfaluban, maga alá szorítva egy középkorú férfit, akinek az életét a mentősök már nem tudták megmenteni.