Sport

Hárman a válogatott tesztmeccsén

2017.03.02 - 17:00

A Román Labdarúgó-szövetség utánpótlás-nevelésért felelős bizottság a Szatmárnémeti FC Olimpia három játékosát hívta meg a 21 éven aluliak válogatottjának egy hétfői tesztmérkőzésére. 

Cosmin Bura (képünkön), Carlo Erdei és Andrei Ludușan utaznak majd vasárnap Kolozsvárról repülővel Bukarestbe, ahol hétfőn, az Ilfov megyei Bufteán lesz a tesztmérkőzés, majd a találkozó után jönnek haza, hogy folytassák a felkészülést csapattársaival a Nagyváradi Luceafărul elleni bajnokira.

Karda Attila klubelnök szerint a 22 éves Raul Krausszal, a 19 éves Tony Kanaloș-sal és a 21 éves Adrian Ciullal a Szatmárnémeti FC Olimpiának van a legjobb utánpótlása a másodosztályos csapatok felnőttkeretei közül.

Mint ismeretes, a szatmári legénység szombaton szabadnapos a Liga 2 huszonkettedik fordulójában, ugyanis a versenykiírás szerinti ellenfele, a Pankotai Șoimii ki lett zárva a bajnokságból. Bogdan Andone edző legénysége viszont nem marad meccs nélkül, szombaton 13 órától ugyanis Kolozsváron, egy műfüves pályán a Kolozs megyei negyedosztályban szereplő Universitatea utódjával, az ACSF „Alb-negru” al studenților clujeni csapattal mérkőzik meg egy barátságos találkozón.