Vidék

Harmadik turnusa is lesz a Partiumi Nyári Zenetábornak

Augusztus végén tartják a tábor harmadik turnusát Fotó: A Partiumi Nyári Zenetábor Facebook-oldala
2022.07.06 - 17:00
A nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezett két turnus mellett egy harmadikat is beiktatnak a szervezők idén, akik megkeresésünkre elmondták, hogy már várják a jelentkezéseket a tábor augusztusi szakaszára.

2015 óta szervezik meg Szatmár megyében a csomaközi Nyári Zenetábort, ami idéntől a Partiumi Nyári Zenetábor nevet viseli. A tábort eredetileg két turnusban: június 26. és július 1., valamint július 10. és 15. között tartották volna meg, de mivel sokaknak így sem sikerült részt venniük, illetve sokan szeretnének még egy hetet eltölteni a zeneoktató táborban, így egy harmadik szakaszra is sor kerül augusztus 22. és 26. között — tudtuk meg a tábor főszervezőjétől, Hermann Szabolcstól. A táborba 9 és 25 év között bárki jelentkezhet, összesen 30 fiatalt tudnak fogadni. 

A táborban többféle szintű tudáshoz alkalmazkodnak. Csoportokat alkotva zajlik a zeneoktatás kezdő, újrakezdő és haladó szinten levő fiatalok számára. Mint megtudtuk, legyen szó bármilyen ismert hangszerről, a táborban lehetőség van a hangszerkezelés fejlesztésére, az egyetlen kikötés, hogy egy bizonyos hangszer oktatásához legalább két érdeklődő, a táborban részt vevő fiatal szükségeltetik. A táborban neves oktatók segítségével igyekeznek a fiatalok tudását elmélyíteni, a zeneelmélet mellett ritmusórákat is tartanak, ami az időérzéket fejleszti Hermann Szabolcs szerint, aki hozzátette: ez a mindennapi életben is hasznos lehet, hiszen a fiatalok így könnyebben érzékelhetik az idő múlását, hétköznapi helyzetekben, mondjuk a számítógép előtt ülve reálisabban érzékelhetik ezáltál az eltelt idő nagyságát. Mint kiemelte: nagyon nagy öröm számukra, hogy ennyien érdeklődnek a tábor iránt, és külön nagy öröm, hogy évről évre egyre több visszajáró fiatalnak örvendhetnek. 

A táborozók egyébként napközis és ottalvós lehetőséget is igénybe vehetnek, a mezőfényi nagyerdőben található vadászház szolgál a fiatalok szálláshelyéül. Jelentkezni, mint a tábor többi szakaszára, és ahogy eddig is, online lehet, a Partiumi Nyári Zenetábor oldalán.

Járay Zsanett