Két pontot kell ledolgozzon a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata, hogy dobogós helyre jöjjön fel a másodosztály B–csoportjának a táblázatában.
Erre már szombaton sor kerülhet, ugyanis Nicolae Istrate edző legénysége azt a Kolozsvári CSU-t fogadja 11 órától a Both Katalin Sportteremben, amely a bajnokság őszi idényét két pont előnnyel zárta a harmadik pozícióban. Vagyis, ha győzni tud ma a VSK, akkor helycsere történik a táblázatban.
Ennek ismeretében egy izgalmas összecsapás várható ma Szatmárnémetiben, hiszen a szebb időket is megélt kolozsváriak vélhetően pontokért utaztak 180 kilométert. A két együttes játékereje hasonló, ezt mutatja az a tény is, hogy a szeptember 14-i, kolozsvári találkozón az akkori vendéglátó „egyetemisták” csupán három góllal (36–33) verték a VSK-t. Akkor Oláh János még nem erősítette a szatmári csapatot, ráadásul Udriştioiu személyében egy igen rutinos játékost is szerződött télen a VSK. Oláh Jani téli „hangolása” ráadásul jól sikerült, a legutóbbi felkészülési meccseken ontotta a gólokat. Igaz, az ellenfelek kicsit gyengébbek voltak, ugyanakkor az edzőmérkőzéseknek nincs akkora súlya. Viszont a balszélső nem „izgulós fajta”, remélhetően az a lendület a szombati összecsapásra is megmaradt.
Férfi kézilabda, A–osztály, B–csoport, 14. forduló
Szombat
Szatmárnémeti VSK – Kolozsvári CSU (11 óra)
Fogarasi HCM – Segesvári Naţional
Temesvári CSU Poli – Nagyszebeni HC
Gyulafehérvári UNIT – Nagybányai Academia de Handbal Minaur.
Korábban rendezték
Segesvári HCM – Tordai Potaissa II
Nagyváradi VSK – U Craiova.
Kedden játsszák
Brassói Rom Cri – Resicabányai Adrian Petrea HC.