Nagykároly

Happy Feet táncverseny Nagykárolyban

2014.06.30 - 14:04

Kicsik és nagyobbak bizonyították tánctudásukat a hatodik alkalommal megrendezett Happy Feet táncversenyen, Nagykárolyban. A Lead&Follow Táncegyesület tanulói mérték össze tudásukat.

 

A tanév lezárásának egyik módja a nagykárolyi Lead&Follow Táncegyesület berkeiben, hogy egy nagyszabású táncverseny keretében úgymond számot adnak arról, hogy mi mindent tanultak, mennyit fejlődtek az elmúlt egy évben a foglalkozásokra járó gyermekek, fiatalok.

A hatodik alkalommal megszervezett Happy Feet Táncgála remek alkalom mindehhez. A versenyző gyermekek sokat készülnek a rendezvényre, hiszen tudják, a fegyelem, a szorgalom és a kitartás mind szükséges ahhoz, hogy sikert érjenek el, amennyiben továbbra is szeretnének a tánccal foglalkozni. Nemcsak sport ez számukra, hanem életforma, szenvedély is. Ez a megállapítás igaz lehet, nemcsak azokra, akik a versenyben részt vettek, hanem azokra is, akik rendszeresen részt vesznek a táncegyesület tanóráin.

A szombati versenynek a Iuliu Maniu Iskolaközpont sportterme volt a helyszíne. Itt versenyzett egymással mintegy hetven gyermek, óvodáskorúaktól egészen gimnazistákig. Négy stílusban (T.E.T., Rock&Show, Fashion Dance és társastánc) különböző korcsoportra bontva mérkőztek a résztvevők, akiknek produkcióját olyan zsűri értékelte, amelynek tagjaihoz igencsak közel áll a tánc világa: Pavaluc Raluca, a Nagykárolyi Kulturális Központ referense, akinek a neve összeforrt a modern tánc oktatásával a városban, Renn Csilla tornatanár, aki korábban az egyesület aktív táncosa volt, valamint Korcsmáros Boglárka diák, a Lead&Follow Táncegyesület táncosa.

A csoportok versenyét a társastáncosok megmérettetése követte. A zsűri szigorúan vett szempontok szerint mérlegelte a produkciókat. Számított az összhang, a koreográfia és a ritmus betartása, a tánc dinamizmusa is, többek között.

A különböző stílusú bemutatókban, korcsoportra osztva lettek díjazva a táncosok. Az első három helyezett oklevelet és érmet vehetett át, viszont minden versenyző kapott oklevelet. Bagossy Zoltán, a Táncegyesület vezetője, a rendezvény végén mondott beszédében mindenkinek megköszönte az egész éves együttműködést. Megköszönte a szülők és a gyermekek kitartását, türelmét és önfeláldozását, ugyanakkor háláját fejezte ki a segítőknek is.

A Lead&Follow Táncegyesület berkeiben nyáron sem szünetel a munka. Tánctáborokra és versenyekre készülnek, s mihelyt ezeknek vége, már kezdődik is a következő tanév.

Tőtős Tímea