Sport

Hányan lesznek a másodosztályban?

2016.07.17 - 17:31

Mivel a Román Labdarúgó-szövetség nem tájékoztat kellően, ezért csak tippelni tudunk, hogy hány csapat vesz majd részt a Liga 2 következő idényében: a FRF 22-t akart, 18 talán összejön.

Vélhetően a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) nagyobb gondja is van annál, minthogy a második vonalbeli bajnoksággal foglalkozzon, amelynek idényrajtja vészesen közeleg. Annyi biztos, hogy a nevezési határidő lejárt pénteken. Sajtóértesülések szerint a 22-ből csak 18 csapattal indulna a Liga 2 következő szezonja. De még ez sem biztos, ugyanis az újságírók is csak spekulálnak, és a korábbi hírekre alapozva tippelik, hogy mely együttesek nem vállalják a következő évi szereplést. Egybehangzó vélemények szerint a Nagybányai FCM és a Petrolul Ploiești az a két alakulat, amely támogatás hiányában meg is szűnik, sőt, utóbbi esetében a csődeljárás megindítását is kihirdették. Ugyanakkor a Pankotai Șoimiiról és a ACS Berceni-ről olyan hírek láttak napvilágot, amely szerint a klub képviselői folytatni szeretnék, de a helyi önkormányzat megvonta a támogatást. Így olyan településekre költöztették volna a csapatot, ahol lenne igény és támogatása a második vonalbeli alakulatnak. Közben a játékosok többsége már új csapatok után nézett. Másrészt pedig az időhiány miatt elképzelhetetlen, hogy valamely csapat csak most kezdjen készülni a két hét múlva esedékes szezonrajtra.

Ezzel gyakorlatilag meg is van a négy csapat, amely nélkül július 30-án kezdődne az idény. Viszont más alakulatnál is nagy kérdőjelek vannak: a Konstancai Farul, a Bákói SC és a Brassói FC rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, csődeljárás elindításáról is beszélnek egyes források. A brassóiak abban bíznak, hogy az egykori játékosuk, Alexandru Chipciu eladásából származó jutalékuk elég lenne, hogy átvészeljék az idényt. A Steaua játékosa ugyanis úgy tűnik, hogy az Anderlechthez szerződik, de az eladás esetén nevelési jutalék jár a brassóiaknak. 750 ezer eurót vár a Cenk alatti együttes, és csakis ennek az összegnek az érkezésére alapozva neveztek a Liga 2-be. Viszont az adósságok állítólag 8 millió euróra rúgnak…

Vélhetően nem örült ennek a hírnek a Tatrangi Unirea. Az elmúlt idényben kiesett a második vonalból a csapat, de a klub vezetői bíztak abban, hogy a FRF visszahívja őket a Liga 2 egyik megüresedett helyére, de már arról is szó esett, hogy konkrétan a Brassói FC helyét vennék át. Hasonló meghívásra vágyik a Foresta Suceava is (az elmúlt idényben Rapid CFR Suceava néven szerepelt a csapat a Liga 2 1-es Csoportjában, ahonnan a szezon végén kiesett).

Kérdőjel a Temesvári ACS Poli szereplése is. Az élvonaltól búcsúzó csapatot visszahívhatják a Liga 1-be, amennyiben szerdán kihirdetik a Rapid csődhelyzetét. Viszont az adósságok és az elsőligás licenc hiányosságai miatt jelentős pontlevonással indulna a csapat. Ugyanakkor az Aradi UTA Bătrâna Doamnă is bejelentkezett a Rapid helyére, szerintük nekik van joguk arra a Liga 1-es szereplésre, miután részt vettek az osztályzón. Hogy mi lesz a végkifejlet ebben az ügyben, kíváncsian várjuk.

Íme azon csapatok névsora, akik neveztek és biztos megkezdik a Liga 2 2016/17-es szezonját: Temesvári ACS Poli (lehet, hogy visszahívják a Liga 1-be), Aradi UTA Bătrâna Doamnă (a Rapid helyét venné át a Liga 1-ben), Szatmárnémeti FC Olimpia, CSM Râmnicu Vâlcea, CS Mioveni, Academica Clinceni, CS Balotești, Chindia Târgoviște, Dunărea Călărași, Dacia Unirea Brăila, Nagyváradi Luceafărul, Sepsiszentgyörgyi OSK Sepsi, Temesvári ASU Poli, Bukaresti Juventus, CS Afumați, Brassói FC (kérdéses még az indulásuk, de neveztek), Konstancai Farul (kérdéses még az indulásuk, de neveztek), Bákói SC (kérdéses még az indulásuk, de neveztek).

Viszont aggasztó, hogy a FRF nem reagál semmit, a klubvezetők pénzügyi stratégiát sem tudnak felállítani. És még az sem biztos, hogy két hét múlva megkezdődik a bajnokság…