A pálya széléről nézte végig az erdélyi magyarság az elmúlt hetek nagy román cirkuszát. Sok beleszólásunk nem volt az ügybe, ezt jelezte a népszavazásról való masszív távolmaradás is, nélkülünk, érdekeink figyelmen kívül hagyásával zajlik a küzdelem a legelvtelenebb eszközök felhasználásával a két nagy tábor között. Ebben a hatalmas küzdelemben jóformán fel sem figyelt a román közvélemény arra, hogy másfél hónapja rendszeres tüntetés zajlik a Székely Mikó Kollégium előtt, a tüntetők az iskola visszaállamosítására hívják fel a figyelmet, a munkájukat végző hivatalnokok börtönbüntetésre ítélése ellen emelik fel szavukat. A szeptember elsejei országos tüntetés, azaz az Igazság Napjának szervezése, népszerűsítése minden fronton elindult, a médiában, a világhálón naponta érkeznek a felhívások, csatlakozásra buzdítanak közéleti személyiségek, politikusok, pártállástól függetlenül. Végre egy olyan közös ügy, amellyel mindenki egyetért, árnyalatnyi különbségek akadnak ugyan, de a nagy cél azonos: minél többen ott lenni szeptember első napján, hiszen így mutathatja meg a romániai magyarság, hogy erős közösség, amellyel számolnia kell a román államhatalomnak. Jogainkért kell szót emelnünk, idejében elejét kell vennünk egy olyan folyamatnak, amely ismét népünket fosztaná ki.

Sokan megkérdezik: miért fontos a Szatmár megyeiek számára egy sepsiszentgyörgyi iskola? Rövid a válasz: azért, mert magyar. Azért, hogy ne jussanak hasonló sorsra a Szatmár megyei magyar iskolák. Emlékezhetünk még, hogy abból is botrány lett, amikor a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak korábban helyet adó épület udvara, szomszédos lévén a Ioan Slavici Főgimnázium udvarával, ez utóbbi iskola diáksága szántszándékosan zavarta a kölcseysek ünnepségét… Most pedig arról lehet hallani, hogy a Református Gimnázium új szárnyába költöztetnék az Aurel Popp Művészeti Iskolát. El tudja valaki képzelni azt, hogy jól megfér egy udvaron egy felekezeti és egy többnyire román osztályokból álló iskola? Mi, magyarok, akik távol szerettük volna tartani magunkat ettől a balkáni típusú, bukaresti politikai kötélhúzástól, végül mégis bekerülünk ebbe a cirkuszba. Az elemzők vagy kerülgetik, mint macska a forró kását, vagy nem beszélnek arról, hogy miként alakultak volna a dolgok, ha a szociál-liberális szövetség nyitottnak bizonyult volna a magyar kérdésben, kisebbségi kérdésben megtartotta volna azt a vonalát, amit akkor képviselt, amikor még Nagyszeben szász polgármesterét is elfogadta volna miniszterelnöknek. Szeptember elsején messze el fog hangzani az Igazság Napjának üzenete, de reméljük, hogy nem csupán egy nap lesz érvényes ez az igazság.

Elek György