Külföld

Hanuka – a fény ünnepe

2016.12.25 - 10:03

Ritka alkalom, hogy egyszerre lobognak karácsony és Hanuka, a szeretet és az öröm ünnepeinek fényei.

Hanuka, a fények és öröm ünnepe, melynek első gyertyája idén december 24–én este — Szenteste — lobban lángra. A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékeznek, minden este egy–egy gyertyát gyújtva meg a hanukiában, az ünnepi gyertyatartóban; dátuma pedig évről évre változik, ugyanis a zsidó ősi kalendárium a nap és a hold ciklusait követi (ott a dátum mindig ugyanaz, csak a mai világi kalendáriumban változik). Az ünnep a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik és azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak (ilyen még például Purim), s abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében — Jézus Krisztus is rendszeresen feljárt megünnepelni a hanukát (János ev. 10/22).

A hanukiának, azaz a hanukai menórának (gyertyatartónak) kilenc ága van, nyolc normál gyertyatartó és - középen - egy „szolga” (sámesz). E „szolga” segítségével gyújtják meg a nyolc gyertyát vagy mécsest: első nap egyet, második nap kettőt és így tovább, hanuka pedig végén mind a nyolc láng ég, így szimbolizálva, hogy az olaj kitartott nyolc napig.

Az örömünnephez – a vallási és a fizikai szabadság, valamint a fény ünnepéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a vendégeskedés, egymás meglátogatása és megajándékozása, hogy közösen és minél többen örvendezzenek.

 

Szabó Kinga Mária