Nyolc éve változott a tej-kifli uzsonnaprogram közbeszerzési törvénye, és azóta mondhatni nincs olyan tanév, hogy ne legyenek panaszok vagy éppen botrány a diákoknak szállított pékáru és/vagy tejtermék minősége, szavatossága kapcsán.
Sajnos nincs ez másként az alig két hete megkezdődött idei tanévben sem: három szatmárnémeti tanintézmény diákjainak szülei is panaszt tettek a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőségnél az uzsonnára kapott kiflik, illetve keksz minősége miatt.
Az ügy, pontosabban botrány kapcsán értelemszerűen megkerestük Pataki Csaba tanácselnököt, hiszen a tej-kifli uzsonnaprogram közbeszerzési eljárását a megyei tanács bonyolítja. „Már a tanév második – harmadik napján írásban jeleztük a beszállító cégnek, hogy nem vagyunk elégedettek a pékáruk minőségével — ugyanis a panaszok nem csak a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez, hanem hozzánk, a megyei tanácshoz is befutnak, és ez így is van rendjén. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni:
Szabó Kinga Mária