Finom borremekről, megdöbbentő irodalmi performance-okról, szóval hangulatos költészetnapváró estről maradtak le azok, akik nem jöttek el szombat este a nagykárolyi Károlyi-kastélyba, A világ legnagyobb költője.hu elnevezéssel meghirdetett rendezvényre.

A felújítás óta meglehetősen ritkán adódik az, hogy a biztonsági személyzet az ingyenes kulturális rendezvényre igyekvőket nem engedi be az egykori főúri lakba. Szombaton így történt. Sőt, bő negyedórát kellett kint várakozniuk… Aztán amikor megnyíltak a kapuk, minőségi, tokaji nedűkkel kínálták őket. A lovagteremben félkör alakba elhelyezett székekre lehetett leülni, és egyszer csak — felvezetés nélkül — elkezdődött az irodalmi szeánsz.

Felvételről szólaltak meg klasszikus versmondások. „Üdvözlet a fellegeknek” — zúgott például a borkóstolók fülébe, és a szervező költőember, Fülöp György más saját költeményeivel is szolgált. „Mire használod a költőt?” — rikoltott fel (persze csak diszkréten). Nem állhatta meg szó, illetve versmondás nélkül ezt a felvetést László István nagykárolyi diák, így ő is költeménymondással szolgált. Egy időben egyszerre hallatszottak a strófák, majd idővel csak az utóbbi hangja járta körbe a teremben ülőket. Közben különös fények emeltek fura árnyékokat, teremtettek hangulatot. Ebbe már „beleszólt” Heveli László tanárember is. Ő is versekkel szolgált, később pedig a monológ párbeszéddé lett Fülöp György újbóli „színre lépésének” köszönhetően. „A plakátra írom a verseket, tudom, nem értik őket, de legalább lássák a fejük felett” — hallatszott egy adott pillanatban. Majd leültek a földre, le is feküdtek, és várták Godot-t. Mint el is hangzott, ez egy szimbólum. „Az előbbi könyörgés az egész emberiségnek szólt” — tudatták, majd nyomatékosították: „Ebben a pillanatban mi magunk vagyunk az egész emberiség, akár tetszik, akár nem.” A borból kortyolgatva megfogalmazták az emberi lét feladatát: „Godot ma sem jött el, hiába vártunk. Hát várakozzunk még!”

Vastaps méltatta a produkciót, az előadók hozzáállását.

Kiss János tokaj-hegyaljai borász, pincészetvezető beszélt a továbbiakban a pincérek (Fülöp György egy versében a kultúra őrzőinek nevezi őket) által felszolgált borokról. Szólt a száraz furmintról, a narancsbor készítésének nehézségeiről és a lengyel-magyar barátságot is jelképező szamorodni borról. Többször is szót kapott Végh Balázs Béla egyetemi tanár is. Világ- és magyar irodalmi értekezéssel szolgált a bor toposza megjelenésének mikéntjeiről. Beszélt a „szerepköltő” Petőfi és a bor viszonyáról, de Adyról is, aki „nem borról írt, hanem a borral írt”. Hamvas Bélát is felolvasott — értelemszerűen borról szóló könyvelőszavából idézett. Közben Fülöp György és Heveli László mondott verseket, illetőleg Bereczki Kálmán szolgált zongorajátékkal.

Közeli barátoknak szóló aforizmák is elhangzottak: „Van bor?” És volt bor! Mindahányhoz felvezetés is… És volt költészet is — mások mellett a szervező szerint „a világ legnagyobb kortárs költője”, Oravecz Imre verseit számos alkalommal elmondták. Kedélyes szombat este volt. Mint Végh Béla egy adott pillanatban megjegyezte: kiváló ötlet volt elegyíteni a verset, a bort, a filozofálást.

Megyeri Tamás Róbert