Vidék

Hangszerek a fúvósoknak, újraindul a községi újság

2012.07.26 - 18:27

Szerda délután tartották meg Kaplonyban a júliusi tanácsülést, melynek két fő napirendi pontja a Leader programon belüli pályázati lehetőségeket, valamint a községi hetilap újraindítását célozta meg.

Utóbbi határozattervezetet az ülésen részt vevő 10 tanácsos közül 8-an elfogadták, két döntéshozó pedig tartózkodott. A két évvel ezelőtt beindított Jó Reggelt, Kaplony! című községi hetilap amolyan kiegészítése a megyei újságoknak, az olvasók bővebb beszámolókat olvashatnak benne a településről. A hetilapot vasárnap reggelenként ingyenesen terjesztik a helyi templomokban.

A község vezetősége 25,8 ezer eurót kíván megpályázni a Leader program keretén belül. Ebből 24,8 ezret fúvóshangszerek vásárlására áldoznának a helyi fúvószenekar számára, a fennmaradó ezer euróból pedig egyenruhákat vennének a zenekar tagjainak, amennyiben sikeres lesz a pályázat.

Az ülésen emellett szó esett aszfaltozásról, továbbá Mosdóczi Vilmos polgármester kiemelte a hétvégi választásokon való részvétel jelentőségét.