Vidék

Hamarosan megkezdődhet a kanalizálás Tasnádon

2013.08.28 - 09:49

A szennyvíztisztító állomást egy moldvai cég fogja felépíteni egy német céggel közösen, a kanalizálás közbeszerzési eljárását is kiírták, így a munkálatok nemsokára megkezdődhetnek.

 

A Masterplan jóvoltából Szatmár megye több településén fognak kanalizálási munkálatokat végezni a közeljövőben, így Tasnádon is. Amint azt Vasile Mitraşca polgármestertől megtudtuk, a dél-szatmári kisvárosban ez lesz az utolsó nagyobb jellegű infrastrukturális munkálat, így ezt követően komolyabb terveket szőhetnek a meglehetősen rossz állapotban lévő városi utcák leaszfaltozására is. „Egyelőre nem vágtunk bele az aszfaltozásba, hiszen a kanalizálás előtt semmi értelme nem lenne” — mondta a polgármester. „11 millió lejünk van ebben a projektben. A tisztítóállomás licitjén már túl vagyunk, azt egy németországi vállalkozással együttműködő Piatra Neamţ-i cég nyerte. Hamarosan meghirdetik a licitet a csatornahálózat kiépítésére is, így még ősszel megkezdődhetnek a munkálatok” — folytatta Vasile Mitraşca.

A 17 kilométeres csatornahálózat kiépítését, valamint a hozzávetőleg 8 kilométeres ivóvízvezeték felújítását 2015-ig kell befejeznie a kivitelezőnek. A projektben szereplő adatok szerint a tisztítóállomáshoz hat új szivattyúállomás fog tartozni. „A kanalizálás után az első számú prioritás a városi utcák és utak leaszfaltozása. Ezt vagy kölcsönből, vagy egy pályázat révén oldanánk meg a 2014–2020-as európai uniós finanszírozási kiírás keretén belül” — tájékoztatott a polgármester, aki hozzátette, hogy mindenképpen az utóbbi lehetőség lenne kézenfekvőbb.

A városban egyébként az elmúlt időszakban számos felújítás történt. Egy kulturális célokra használt, épületek felújítását célzó projekt révén teljes mértékben korszerűsítették a volt mozitermet. Az épület belső festése mellett új székeket helyeztek el a teremben, modernizálták a fűtésrendszert, ugyanakkor az épület előtti teret letérkövezték. Ezenkívül a kultúrházat is felújították, továbbá a kultúrház udvarában található, régebben kuglipályaként működött épületet is korszerűsítették, ahova a városi könyvtár költözött be. „Örülünk, hogy végre van egy teljes mértékben felújított előadótermünk, emellett a kultúrház is megfelelő feltételek között működik. Ugyanitt az udvaron egy amfiteátrumot szeretnénk létesíteni, remélhetőleg erre is sikerül majd támogatást nyernünk. Fontos lenne, hogy a helyi kultúrcsoportok szabadtéren is felléphessenek” — vélekedett a városvezető, aki hozzátette, hogy a jövőben szeretnének egy projektet készíteni egy kulturális központra, amelyik összefogja ezeket az intézményeket.

„Mindemellett továbbra sem teszünk le arról, hogy újraépítsük a volt polgármesteri hivatalt, hiszen jelenleg béreljük a helyet, ezért nem tudunk beruházni. Szerintem a városházának mégis ott a helye, ahol volt. Az épület része volt a nemzeti örökségnek, amelyben 1950-től működött a polgármesteri hivatal” — zárta mondandóját a polgármester.

 

Ifj. Deák Endre