Egy–egyes döntetlent játszott hazai pályán a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapat a vendég CS Mioveni ellen, a másodosztályos 2-es Csoport hétközi fordulójának szerdai mérkőzésén.
Az odaadó játékot dicsérte Csik Tibor, a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapatának a vezetőedzője, azonban a közönség ebben az idényben először ment el a stadiontól elégedetlenül anélkül, hogy megtapsolta volna a szatmári legénység teljesítményét. A „sárga–kékek” ugyanis 1–1-et játszottak szerda délután hazai pályán, a CS Mioveni elleni hazai bajnoki mérkőzésen.
A mintegy ezer néző előtt rendezett hétközi találkozó egy Gavrilescu–Lemac összjátékkal kezdődött, a 19 éves csatár elől az utolsó pillanatban halászták el a labdát az argeşi védők, majd hét perccel később Zsiga szabadrúgása után a kapufán csattant a labda. A 25. percben azonban a semmiből jött a vendégcsapat vezetőtalálata: egy védelmi hiba után Popa került ziccerbe, majd a hazardírozó, a helyéről messze kimozduló Şuta felett emelt a kapuba. Alig tíz perccel később Pasăre fejesét kellett a léc alól kikotornia a szatmári hálóőrnek, de a 38. percben érkezett az Olimpia FC egyenlítőtalálata. Zsiga beadását kézzel állította meg Cotigă, amiért a resicabányai bíró, Dorin Petru Voina gondolkodás nélkül büntetőt ítélt. A szatmári középpályás csont nélkül vágta a labdát a 11-es pontról a kapu jobb szélére, így a hazai közönség ismét bízhatott abban, hogy a kedvencek képesek lesznek itthon tartani a pontokat. Fordulás után azonban a Mioveni játszott mezőnyfölényben és csak a szerencsén múlt, hogy nem kerültek ismét előnybe. Tănasă az 58. percben ajtó–ablak helyzetből gurított a szatmári kapu mellé, majd kevéssel később Popa lövése tévesztette el centikkel a célt. A végére kontrákkal próbálkozott mindkét csapat, de eredménytelenül, így maradt az 1–1-es döntetlen, amivel a vendégek elégedettek voltak, azonban a szatmári közönség csalódottan távozott.
„Megdolgoztunk ezért a pontért, nagy volt a játékosok erőkifejtése, hogy ne veszítsünk. Benne volt a meccsbe, hogy a vendégek nyerjenek. A Mioveni-nek jó csapata van, szerintem nem tükrözi a valóságot a táblázatban elfoglalt helyük. Nincs miért szégyenkeznünk, hiszen egy erős ellenféllel szereztük a pontot. Gratulálok a fiúknak az erőkifejtésért – nyilatkozta a mérkőzés után Csik Tibi. – Nagyon nehéz ez a hét nekünk, ugyanis három meccset játszunk egy hét leforgása alatt. Újabb nehéz bajnoki vár ránk szombaton, sok időnk nincs a pihenésre, de össze kell szedjük magunkat, nem kirándulni megyünk Besztercére” – folytatta.
Ion Moldovan, a CS Mioveni vezetőedzője kitérő választ adott akkor, mikor arról kérdezték az újságírók, hogy elégedett-e a szatmári egy ponttal. „A két csapat megmutatta, hogy lehet a másodosztályban is jó iramú, szép meccset játszani. Az Olimpia jó erőt képvisel a bajnokságban, és sok gondot okozott a legénységemnek, elsősorban a magas labdáknál. Mi az eddigi legjobb teljesítményünket nyújtottuk” – mondta a szakvezető, aki kissé dühös volt Tănasăra, ugyanis a csatár eldönthette volna a találkozót a kihagyott ziccernél. „Nem értettem, mit akart az ajtó–ablak helyzetnél. Talán saját magát is ki akarta cselezni” – tette hozzá Moldovan.
Az Olimpia FC egyébként megőrizte több mint 13 hónapja tartó hazai, bajnoki veretlenségi sorozatát, azonban a táblázatban nem haladt előre.
Liga 2, 2-es Csoport, 10. forduló
Szatmárnémeti Olimpia FC – CS Mioveni 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Zsiga (38. perc – 11-esből), Popa (25.).
Olimpia Stadion, 1000 néző; vezette: Dorin Petru Voina (Resicabánya).
Olimpia FC: Şuta – Muntean, Ene, Mureşan, Iuhas, Gavrilescu, Villand (Bujor 78. perc), Svarczkopf (Micaş 66.), Zsiga, Feier (Dragoş 70.), Lemec. Vezetőedző: Csik Tibor.
CS Mioveni: Ciugă – Cotiga, Pasăre, Olteanu, C. Stan, Popa (Mazilu 88.), Răuţă, Negoiţă (Gălan 84.), Ayza, Năstăsie, Tănasă (Fl. Stan 79.). Vezetőedző: Ion Moldovan.
További eredmények
Resicabányai Metalul – FCU Craiova 1–0
Minerul Motru – Nagyváradi FC Bihor 1–2
FC Olt Slatina – Aradi UTA 1–0
CSU Craiova – CSM Râmnicu Vâlcea 3–1
Szerdán 20 órától
Marosvásárhelyi ASA – Besztercei Gloria (TVR 3)
1.
CSU Craiova
10
6
3
1
13–7
21
2.
Beszterce
9
5
2
2
11–6
17
3.
FCU Craiova
10
4
4
2
9–6
16
4.
Resicabánya
10
5
1
4
14–12
16
5.
Vâlcea
10
4
3
3
15–12
15
6.
FC Olt
10
4
3
3
9–7
15
7.
Olimpia
10
3
5
2
9–9
14
8.
Marosvásárhely
9
3
4
2
8–6
13
9.
Nagyvárad
10
3
2
5
10–13
11
10.
Mioveni
10
2
4
4
9–13
10
11.
UTA
10
2
2
6
7–14
8
12.
Motru
10
1
1
8
5–14
4