„A tegnapi nap a halottaké s az emlékezésé volt. A csendes temetők felékesültek. Az ősztől letarolt sírhalmokon melegítő világító mécsek égtek, koszorúk feküdtek. Pazar és drága koszorúk itt, ügyetlenül kötözött szegények amott. De virág mindenütt…A felékesült síroknál pedig kegyelettel áldoztak az élők. Valóságos zarándoklás volt ez. Hiszen halottja mindenkinek van…Aztán, öregbedett az este, kialudtak a mécsek. Az emlékezők serege hazatért… Egy esztendeig ismét éjszaka lesz a temetőben. ” — írta Ady Endre 1900–ban, a Szabadság hasábjain.

Írhatta volna tegnap vagy ma is, a benépesült szatmárnémeti temetőkben járva, hiszen ilyenkor még távolról is hazaérkeznek a családtagok, rokonok, hogy egy imát mondva, egy gyertyát gyújtva emlékezzenek elhunyt szeretteikre.