Vidék

Halmi erejét a szorgos emberek adják, nem csak az eper

2024.06.05 - 15:30
Mindenkinek azonnal az eper jut eszébe Halmi nevét hallva – Illyés Sándor polgármesterjelölt szeretné, ha legalább ekkora ismertségre tennének szert a halmi borok is. A dabolci tó mellé ökoparkot és piknikövezetet tervez, bővítené a játszóterek felszereltségét, de Halmihegy minden utcájának leaszfaltozását is tervezi.

Incze Lajos leköszönő polgármester mellett dolgozik 16 éve Illyés Sándor alpolgármester, aki lát magában annyi erőt, hogy polgármesterként is megállja a helyét Halmi község élén. 

hirek/2024/06-junius/halmi/whatsapp-image-2024-06-05-at-151609.jpeg

- Halmiról mindenkinek azonnal az eper és az Ukrajnával közös határ jut eszébe. Milyen felelősség ezt a községet vezetni?
- Nyugodtan mondhatom, hogy nagy, bár még nem vezettem, de 1994 óta tanácsosként, s az utóbbi négy mandátumban pedig alpolgármesterként álltam a község eddigi vezetője mellett. Így valamennyire azért csak sikerült ízelítőt kapnom abból, hogy milyen lehet vezetni, hiszen eddig a kulisszák mögül segítettem Incze Lajos munkáját. De nem csak innen ismernek az emberek. Aki az állategészségügyben dolgozik, annak se éjjele, se nappala. Ehhez tudnám hasonlítani a polgármesterséget is, hiszen akármikor szükség lehet arra, hogy bármely napszakban induljunk és keressünk megoldást a lakosság gondjaira. Engem eddig is elért mindenki, akár az állatairól volt szó, akár alpolgármesterként kellett segítséget nyújtanom. 

hirek/2024/06-junius/halmi/1.jpg

- Mondhatjuk azt, hogy egy magasabb szinten szeretne ezentúl segíteni?
- Igen. Nyitott embernek mondom magam, de szerintem mások is így tekintenek rám. Úgy érzem, hogy sokat tudnék tenni azért, hogy az úgymond kisemberek gondjain segítsek. Mindenképpen foglalkozni kell a mezőgazdászokkal, minél több pályázattal segíteni a munkájukat. Ön is említette, hogy Halmiról az eper jut mindenki eszébe. Szeretnénk, ha másra is fel tudnám hívni a figyelmet, hiszen a mezőgazdászaink nem csak eperrel foglalkoznak és igazán jó lenne, ha sokkal nagyobb figyelmet kapnának a Halmi körüli dombokon érlelt szőlőből készített igazán kiváló borok. 

hirek/2024/06-junius/halmi/5.jpg

- A hűtőházhoz hasonló segítségre gondol?
- Akár igen. Igencsak hosszú volt az út, ameddig sikerült a csaknem 1500 négyzetméteres, több mint 1 millió euró értékű gyümölcs-zöldség hűtőházat átadni Halmiban. Sok évvel ezelőtt, amikor a hűtőház szükségességének gondolata megfogalmazódott, természetesen elsőként az eperre gondoltunk, hiszen a halmi termelőknek az a legfőbb, de egy ilyenfajta tárolási lehetőség ugyanúgy érvényes a paradicsomra, paprikára, káposztára, krumplira — minden zöldségre és gyümölcsre, amit Halmi községben termelnek s amiből a gazdák megélnek. A magyarországi Ajak városával közösen benyújtottunk be 2,3 millió euró összértékű,  közös pályázatot. Ez a hűtőház, amely egyben s logisztikai központ is a multifunkcionális eperátvevő közvetlen szomszédságában áll.

- Hogyan látja a község jelenlegi helyzetét?
- Fejlődésben van. Mindig fejlődésben. Viszont azt mindenki tudja, hogy a fejlődésnek vannak igencsak kellemetlen részei is. Ilyen most a szennyvízhálózat kiépítése miatti nehézkes közlekedés. Fel kellett törni az aszfaltot és közben az emberek türelmével játszunk, ezzel nagyon is tisztában vagyunk. 

hirek/2024/06-junius/halmi/3.jpg

De azt tapasztaltuk, hogy a többség megértően viselkedik, még akkor is, ha két utca lezárása miatt jó ideig az iskolaudvaron kellett közlekedni. Ám van, amit a környező települések lakosai irigyelnek. Ez pedig nem más, mint a mezei utaink állapota. Sokan dolgoznak a mezőgazdaságban, ezért nem kérdés, hogy prioritásként kezeljük azt, hogy jó körülmények között juthassanak el a földjeikhez. Ahol régebben a traktor is elmerült, lefulladt a sárban, ott most személygépkocsival is simán lehet közlekedni. 

- Melyek az elmúlt négy év és a leköszönő polgármesterrel együtt a legfontosabb megvalósításaik?
- Részesedtünk az oktatásfejlesztési programon keresztül az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) támogatásban. Úgy tudom, hogy szinte minden benyújtott pályázat nyert Szatmár megyében. A mostani támogatásból például szatmárnémeti tanintézmények mellett halmi iskolába is, de Kálmándra, Óváriba, Nagykárolyba, Kolcsra, Kaplonya, Mezőfényre és sok más településre is jutott fejlesztési pénz

hirek/2024/06-junius/halmi/2.jpg

Ez is egy olyan rész, ahol szükség volt az RMDSZ bukaresti és megyei szintű jelenlétére. A bukaresti RMDSZ jelenlétnek hála, még Cseke Attila minisztersége alatt írták alá a sportterem építését. Szintén elsősorban a gyermekeknek jó hír, hogy ha lassan is, de halad a csaknem két éve kiírt sportterem helyzete. A fejlesztési minisztérium finanszírozásával épülő sportteremben fedett kézilabda-, kosárlabda-, röplabda- és teniszpálya lesz, öltözőkkel, zuhanyzókkal a diákok, sportolók és az edzők, illetve tanárok számára. Ezt a létesítményt is — akárcsak a program keretében épülő valamennyit — tornaórákon használhatják a diákok, illetve tanórák után és hétvégén sportrendezvényeket, közösségi eseményeket szervezhetnek benne.

- Ez volt a múlt. Mik a terveik a következő négy évre?
- A terveink listája hosszú. Befejezzük Halmihegy utcáinak aszfaltozását és a teljes község járdáinak felújítását. Ha ezzel elkészültünk, akkor jöhet a parkosítás, faültetés, és összességében az utcakép egységessé tétele. A község minden falujában van már játszótér, de ezeket még bővítjük. Ugyanígy foglalkozunk a kultúrotthonok modernizálásával is. Lakossági igény alapján új célt adunk a régi árvaháznak: egy többcélú szociális központot hozunk létre időseknek és terápiát igénylőknek. Kiépítjük a gázhálózatot, fejlesztjük a szelektív hulladékgyűjtést és befejezzük a sporttermet is.  Az oktatás megfelelő színvonalának biztosítása érdekében mind a „pirostéglás” iskolát, mind az „új iskolát” felújítjuk és korszerűsítjük, valamint új bútorzattal és modern számítástechnikai eszközökkel látjuk el. 

hirek/2024/06-junius/halmi/4.jpg

Szeretnénk a kettes dabolci tó melletti területen egy ökoparkot és egy piknik zónát létrehozni, amely úgy a lakosságot, mind a turistákat ki tudná szolgálni. Mint a legtöbb községben, nálunk is komoly gondot okoz a kóbor ebek szaporodása. Más községekkel együttesen akarunk fellépni a jelenség ellen egy menhely létrehozásával és ingyenes ivartalanítási akciókkal.

Tóth Zsolt

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!