Vidék

Hálát adtak felújított templomukért a hiripi reformátusok, a hazaérkezők és a vendégeik

2023.09.06 - 08:15
„A mostani felújítás során, Istennek hála, szép lett a hiripi református templom. Olyan rejtett szépségei kerültek napvilágra, amikről nem is tudtunk, vagy csak sejtettük, hogy ott rejlenek a festékrétegek alatt. Templomunk igazi dísze, igazi értéke, igazi kincse mégis az az Ige, amelyen keresztül Isten szól hozzánk itt, az ő házában, erről a szószékről.” — hangzott az ünnepi itentiszteleten.

A hiripi református templomban, szeptember 3-án délután Keresztúri Sándor Zsolt házigazda lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet a 103. zsoltár kezdő soraival: “Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat,és ne feledd el, mennyi jót tett veled!' Isten sok jót tett velünk, és sok jót tesz velünk folyamatosan. Ezen a hálaadó istentiszteleten azt köszönjük meg neki, hogy csodálatosan megsegítette a maroknyi hiripi református gyülekezetet szeretett temploma felújításában.” – mondta a lelkipásztor.

hirek/2023/szeptember/3-1.jpg

Az ünnepi istentiszteleten Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök hirdette az Igét Isten dicsőségéről, amelyet nem ad másnak. Alapigék: “Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett.” (Jel 4,11) Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (Jn 3,30) Az igehirdetést követően dr. Király Lajos esperes köszöntötte a gyülekezetet.

hirek/2023/szeptember/6.jpg

Ezt  követően Keresztúri Sándor Zsolt lelkipásztor szólt a vendégekhez, köszöntötte többek között közéleti személyiségeket, valamint Orosz Ernő, egykori hiripi lelkipásztor illetve Pap József, egykori hiripi kántor-tanító leszármazottait, valamint mindazokat a kivitelezőket, akik a templom felújításán dolgoztak: Csetnek Attila és Miklós kőműves csapatát, Varga József vállalkozót, Pap Zoltán orgonaépítő mestert, Deák László mérnök urat és Csáki József Szilárd asztalost ill. kedves feleségeiket. A lelkész megköszönte a lelkiismeretes munkájukat, amelyet templomunkon végeztek, és hogy elfogadták meghívásunkat. Sokan sokat dolgoztak, sokan sokat adakoztak, és sokan kitartóan imádkoztak azért, hogy ilyen szépen nézzen ki e templom. Köszönetet mondott a román és a magyar államnak, jelentős összegekkel támogatták a templom felújítását, több ízben is az elmúlt évek során. “Mindenek előtt és mindenek fölött azonban, gondviselő Istenünknek tartozunk hálával, aki kirendelte nemcsak az anyagiakat, hanem a szakembereket is a templomfelújítás egy évtizede alatt. Ő hallgatta meg imáinkat. Őt illet minden dicséret és minden hála a megújult templomért. A mostani felújítás során, Istennek hála, szép lett a hiripi református templom. Olyan rejtett szépségei kerültek napvilágra, amikről nem is tudtunk, vagy csak sejtettük, hogy ott rejlenek a festékrétegek alatt. Templomunk igazi dísze, igazi értéke, igazi kincse mégis az az Ige, amelyen keresztül Isten szól hozzánk itt, az ő házában, erről a szószékről.” – fogalmazott a helyi lelkész.

hirek/2023/szeptember/2-2.jpg

A hálaadó ünnepség folytatásában Tóth-Medgyesi Márta tanítónő előadásában Győri József A mi templomunk című verse hangzott el. A hiripi templom kétszázhúszéves történetét Medgyesi Kinga ismertette, majd Genda Árpád Szabolcs orgonabemutatóját hallhatta az ünneplő gyülekezet. A vendéglelkipásztorok Igével köszöntöttek: Kovács Ferenc nyugalmazott lelkipásztor, mint a hiripi gyülekezet egykori lelkésze, valamint Keresztúri Erzsébet amaci-, Genda Szabolcs Árpád pettyéni-, Jobb Domokos ombodi-, Kovács József szatmárhegyi lelkész, azaz a szomszédos gyülekezetek lelkipásztorai.

hirek/2023/szeptember/5.jpg

Zárásként megkoszorúzták Pap József kántor-tanító emléktábláját a parókia udvarán, majd szeretetvendégségre került sor a parókia udvarán.

A hiripi gyülekezet története, röviden

A hiripi református gyülekezet gazdag múlttal rendelkezik. A történelmi források 1393-ban említik először a települést, Hirip néven. Ekkoriban a falu Drágffy grófnak és családjának a birtoka volt. A gyülekezetnek már 1732 előtt is volt temploma, amelynek alapjaira építették a jelenlegit.

A templomon 1798-ban kezdték el építeni a tornyot. A kőből faragott szószékkosár 1800-ban került a helyére. Az orgonát Kerékgyártó István építette, 1899-ben. A templomnak két harangja van: a nagyobbik 1925-ből való, a kisebbik 1854-ben készült.

Több ízben javítási vagy felújítási munkálatot végeztek a templomon. Így például:

1846-ban a templom mennyezetét felújították.
1851-ben fából készítettek a templom köré kerítést.
1852-ben a templom külsejét renoválták.
1884-ben villámcsapás érte a templomot, ezért újrazsindelyezték.
1898-99-ben járdát öntöttek a templom köré.
1914-ben palával fedték be a templomot.
1943-ban renoválták a templom külsejét.
1954-ben új mennyezetet készítettek.
1971-ben vasbetonkerítéssel vették körül a templomot.
1973-ban pedig a templom belső festését végezték el.
1974-ben a régi, elavult padok helyére újakat készítettek.
1977-ben pedig renoválták a templom külsejét.
1998-99-ben teljes, belső és külső felújítást hajtottak végre.
2014 és 2023 között a templom ismét teljes felújításon ment át, az alábbiak szerint:
2014-ben kezdődött a felújítás tetőjavítással és toronyfestéssel, majd
2016-ban folytatódott a salétromos falak vízszintes szigetelésével.
2018-ban történt a templombelső felújítása: ajzat-, villamoshálózat-, ablakcsere és falfestés.
2019-ben lett a padlózat burkolva, és új bejárati ajtók kerültek a régiek helyére.
2020-ban került sor a padok átfestésére és a két bejárat faragott köveinek a restaurálására.
2021-ben valósult meg a templomkülső teljes rehabilitációja a román és a magyar kormány támogatásával, illetve a faragott kő szószékkosár és festett szószékkorona restaurálása.
2022-ben sikerült a harangokat villamosítatni, a karzatokat és az orgonát teljesen felújítatni, illetve a karzatok mellvédjeit restauráltatni.
2023-ban fejeződtek be a munkálatok tereprendezéssel: járdaöntéssel, térkövezéssel és kerítésfestéssel.

hirek/2023/szeptember/4-1.jpg