Vidék

Hálát adtak az idei termésért

2013.10.21 - 12:13

A kőszegremetei szőlőhegyen adtak hálát a református hívek Istennek az idei termésért. A hegyre csak gyalogosan lehet feljutni, így egyfajta zarándoklattal is párosult a hálaadás.

 

A kőszegremetei szőlőhegyen lévő egyházi épületet gyalogosan több irányból is meg lehet közelíteni, gépjárművel azonban egyetlen irányból sem, ezért egyfajta zarándoklat is volt a tegnap megrendezett hagyományos hálaadó ünnepség. A hegyre az erdőn keresztül vezető köves utat a lehulló falevelek takarták, megfontolt léptekkel lehetett csak haladni a bizonytalan úton. Azok számára, akik gyakran teszik meg ezt az utat — mert van amikor szinte naponta fel kell menni a hegyre, hogy a szőlőt megműveljék —, nem okozott nehézséget a két–három kilométeres táv megtétele, de azok, akik csak ilyen alkalmakkor jönnek ide, bizony izomlázzal tértek haza.

 

Hálaadó istentisztelet

 

Sziszik József kőszegremetei református lelkipásztor igehirdetésében az őszről, az elmúlás jeleiről beszélt, amiről az emberek nem egyformán vélekednek. Egyesek számára az ősz a befelé fordulást jelenti, sokan azt tapasztalják ilyenkor, hogy mennyire egyedül maradnak. Mások elégedettek, hiszen munkájuknak megvan az eredménye. Mindent megtettem értetek — mondja az Úristen, de számon kéri azt is, hogy mi megtettünk–e mindent, amit ránk bízott. Az ősz minden évben beköszönt, hiszen az évszakok folyton váltakoznak, de mint ahogy a természet váltakozik, úgy az embernek is mindig meg kell újulnia. A változáshoz Isten mindannyiunk számára ad egy esélyt, de a változásról mi döntünk, a magunk igénye szerint. Mint ahogy a természet, úgy az ember is meg kell teremje a maga gyümölcseit. Gyümölcsöt teremni azért kell, mert az ember gyümölcstermésre teremtetett. Olyan gyümölcsök termésére, amiben ő maga, családja és közössége találja meg az örömöket. Aki nem terem jó gyümölcsöt, az kivágásra van ítélve. Minden embernek küldetése van, akit Isten valahova oda tett, ott úgy kell cselekedjen, hogy azt mások is jónak lássák. Minden embert a hit, a tudomány, a kegyesség, a mértékletesség, a tűrés, a hajlandóság, a jóindulat és a szeretet kell hogy vezéreljen — figyelmeztetett az igehirdető. Istentisztelet után voltak, akik hazatértek otthonukba, mások ott maradtak és kisebb–nagyobb csoportokban töltötték a délutánt. Az idősebbek visszaidézték azokat a régi emlékeiket, amikor a hegyi prédikáció valóban közösségi esemény volt: mindenki hozott otthonról ételt és italt, amit együtt fogyasztottak el, később a cigányzenekar is megjelent és az asztalok mellett felcsendültek a nóták is.

 

 

Elek György