Sport

Halasztották a meccset, kedden visszautazik Resicára az Olimpia

2016.05.07 - 16:39

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a péntek esti tragikus események után úgy döntött, hogy hétfőig bezárólag minden első, másod- és harmadosztályú mérkőzést későbbi időpontra halaszt, továbbá a korosztályos, a női és a futsalbajnokságban sem rendeznek meccseket.

Mint ismeretes, a kameruni Patrick Ekeng a Dinamo – FC Viitorul mérkőzésen hunyt el.

A Dinamo és a Kolozsvári CFR keddre kiírt Román Kupa döntőjére május 17-én kerül sor.

A FRF döntése a szatmári csapatokat is érintette. Az FC Olimpia másodosztályos felnőttcsapata már Resicabányán készült a szombati, Metalul elleni bajnokira, de szombat reggel, mivel halasztották a meccset, hazajöttek.

„Sajnálatos ez a tragédia, természetesen mindenkit elszomorított ennek a srácnak az esete. „Megértettük, elfogadtuk a FRF döntését — mondta Mircea Bolba, az Olimpia vezetőedzője. — Az igaz, hogy emiatt egy újabb hosszú út vár ránk, és nem kizárt, hogy ez a fáradság kiüt majd a fiukon. Vasárnap is volt egy edzésünk és látszott a fiúkon, hogy fáradtak. Hazaengedtem őket, hogy pihenjenek, hiszen kedden utazunk vissza Resicára, szombaton jönnek ők ide, jövő szerdán pedig újabb hosszú utazás vár ránk, hiszen Tatrangra kell menni hétközi fordulóra. És mindezt megkoronázza majd egy nehéz hazai meccs a Râmnicu Vâlcea ellen, amely két hét múlva jön Szatmárra — vázolta a következő napok megterhelő programját Bolba. Mindegyik meccs nagyon fontos. Én úgy gondolom, hogyha a Metalul elleni két találkozót meg tudjuk nyerni, akkor 50-60 százalékban biztosítjuk legalább az osztályzós harmadik helyet az alsóház táblázatában” — tette hozzá.

A FRF ugyanis a szombatra kiírt bajnoki meccseket szerdára halasztotta. 17 órára lettek kiírva a találkozók, de az Olimpia vezetősége kérte, hogy 11 órakor kezdődjön a szatmáriak resicabányai találkozója.

Az ificsapatok közül a Szatmárnémeti LPS együttesét érinti a programváltozás: viszont az U17-es élvonalbeli 24. forduló meccsén a sportlícisek hazai pályán játszanak, az Aradi UTA Bătrâna Doamnă együttest várják vissza szerdán 12 órára.

A megyei bajnokságokban nem történt változás, viszont a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület közleményben rendelte el, hogy mindegyik találkozó egy perces néma főhajtással kezdődjön a péntek este elhunyt Patrick Ekeng emlékére.