Halálos gyalogosgázolás történt szerdán este 21 óra körül Szatmárnémetiben, a Gabriel Georgescu utcában, ahol egy 38 éves férfi szabálytalanul, nem a kijelölt helyen kelt át az úttesten, a terepjárót vezető, 28 éves sofőrnő pedig már hiába fékezett, nem tudta elkerülni a gázolást.
A baleset pontos körülményeinek vizsgálata még zajlik, ám valószínűleg a terepjáró nem tartotta be a megengedett sebességhatárt, ugyanis miután telibe kapta, az áldozatot közel 25 méteren keresztül vitte magával a motorháztetőn, ahonnan egy, az úttest szélén szabályosan leparkolt autóra zuhant.
A kiérkezett mentősök hosszú időn keresztül küzdöttek a férfi életéért és próbálták újraéleszteni, erőfeszítéseik azonban sajnos nem jártak sikerrel, az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Az ügyben a rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indított eljárást.