Napok óta nem frissíti a tűzforró levegőt vízpára az új központban, nem működik a szökőkút — hiányolják a napközben arra járók, és hiányolják azok is, akiknek rendszeres kora esti programjuk volt levegőhöz jutni mellette, miközben a gyerkőcök kiélvezték a vízsugarak hűsítését. Olvasóink közül is sokan jelezték a nemműködést, volt aki mérgelődött, volt aki értetlenkedett, hogy miért a legnagyobb kánikulában szünetel, volt aki félig-meddig viccesen az önkormányzat vízszámla-spórlását emlegette. Nos, a valódi ok ennél sokkal prózaibb: akkora mennyiségű szemét került bele, hogy eldugultak a szűrőberendezések.
„Muszáj kitakarítani, mert annyi szemét került bele, hogy teljesen eldugultak a szűrők — cukorkától csokispapíron és cigarettacsikken át fagylaltpálcikáig és műanyag zacskóig minden van benne! Teljesen eldugaszolták a szűrőket. A takarítást pénteken kezdték meg, és jelenleg (szerk. megj.: hétfőn kora délután) is dolgoznak. Számoltunk azzal, hogy a berendezésbe kerül majd szemét, ez elkerülhetetlen, ám ilyen elképesztő mennyiségre nem is gondoltunk! A lefolyó víz pedig sodor magával mindent, a pumpához kerül, eltömíti. Murphy-törvénye, hogy a legnagyobb kánikulai napokban történt meg — ezúton is elnézést kérünk a szatmáriaktól a kellemetlenségért.” – fogalmazott megkeresésünkre Maskulik Csaba városmenedzser.
Azt már mi tesszük hozzá: valóban kivédhetetlen, hogy ne kerüljön szemét a szökőkút rendszerébe, viszont nem kellene mindent a legtermészetesebb mozdulattal a földre dobni — ha nem is lépten-nyomon, de a szökőkút környékén, mint ahogy az egész új központi téren szemeteskosarak.
Szabó Kinga Mária