Nagykároly

Hajnal akar lenni — huszonharmadszor

2015.10.15 - 17:05

Huszonharmadik alkalommal rendezik meg Hajnal akar lenni kárpát-medencei népdaléneklési versenyt. A november 13–14-i elődöntőnek és döntőnek előbb a Károlyi-kastély, míg a gálának a Nagykárolyi Művelődési Központ lesz majd a helyszíne.

 

A Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) szakmai támogatásával a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) november 13–14-én szervezi meg Nagykárolyban a XXIII. Hajnal Akar Lenni (HAL) nemzetközi kárpát-medencei népdaléneklési versenyt, a világon bárhol élő magyar, nem hivatásos népdalénekesek számára.

A verseny ezúttal is elődöntőből, döntőből, díjkiosztó és gálából áll — tájékoztatták lapunkat a szervezők. Az elődöntőnek és döntőnek a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a Gróf Károlyi Kulturális Idegenforgalmat Népszerűsítő Központ jóvoltából a Károlyi-kastély, míg a gálának a Nagykárolyi Művelődési Központ ad otthont.

Jelentkezhet bárki, aki betöltötte a 12. életévét, felső korhatár nincs. Minden versenyzőnek két népdalcsokorral kell jelentkeznie, vagy egy balladával és egy népdalcsokorral. A szervezők kérése az, hogy a jelentkezők törekedjenek régi stílusú népdalokból meríteni. A vetélkedő szervezői javasolják, hogy a területi, regionális, országos népdaléneklési versenyek díjazottjai jelentkezzenek a Kárpát-medencei megmérettetésre. Ebben az esetben kérik, közöljék, milyen versenyen, milyen eredményt ért el a jelentkező.

A versenyen való részvételi szándékot a www.madisz.datec.ro honlapon kell jelezni, az ott található jelentkezési lap kitöltésével. A versenyzők november 6-ig jelentkezhetnek, amelyet követően visszaigazolást kapnak arról, hogy elfogadták-e a jelentkezésüket. A megmérettetésre a résztvevők nevezési díja 7 eurónak megfelelő (2000 HUF, 30 RON) összeg.

A zsűri tagjait a KÓTA kéri fel.

A bizottság I., II., III. díjat oszt ki, a fődíjak mellett pedig különdíjak kerülnek kiosztásra: közönségdíj (a közönség szavazata alapján); énekesek díja (a verseny résztvevőinek szavazata alapján); civil szervezetek és intézmények, valamint magánszemélyek által felajánlott díjak.

Az elődöntőben induló versenyzők kérhetnek KÓTA térségi szintű minősítést. Színvonaltól függően Minősült, Dicséretes vagy Kiváló fokozatokat érhetnek el. A döntőbe jutott versenyzők a KÓTA országos népzenei szintű minősítését is kérhetik, ahol elérhetik a Bronz, Ezüst vagy Arany, illetve a legjobbak az Arany Páva minősítési fokozatot. Az Arany Páva díjban részesülőket a KÓTA meghívja az Országos Aranypáva Népzenei Gálára.

A résztvevők számára kollégiumi, csoportos szállást és étkezést biztosítanak díjmentesen, valamint részleges útiköltségtérítést. Kísérőknek — külön díjazás ellenében — a szervezők a kollégiumi szállás befogadóképességének határáig tudnak szállást, ellátást biztosítani. További felvilágosítást az érdeklődők a [email protected] címen kaphatnak.

A verseny teljes anyagát videó- és hangszalagon rögzítik, ezért a hangversenyteremben hang- és fénytechnikát használnak. A versenyzők tudomásul veszik és hozzájárulnak, hogy a rendezvényről, produkcióikról videó és hangfelvétel készül, amelyeket a szervezők és a felvétel készítői nyilvánosan közzétehetnek.

„Várjuk szeretettel a versenyzőket a nemzetközi kárpát-medencei népdaléneklési versenyre. Egykori győzteseink azóta világ körüli pályát futottak be. A teljesség igénye nélkül, 2008-ban Vaszi Levente, 2009-ben Csizmadia Anna voltak a HAL győztesei, majd Levente a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő közönségdíjasa lett, Anna pedig ugyancsak ennek a műsornak a szólóénekes műfajában győzött” — összegezték a szervezők.

A XXIII. Hajnal Akar Lenni Népdaléneklési Verseny támogatói a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány.