Magazin

Hajdúszoboszló, Demjén, és Szentendre a győztesek között

2017.09.08 - 13:00

A Hungarospa Hajdúszoboszló, a Demjéni Termál Völgy, és a szentendrei V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont lett a három nyertese az idei Az év fürdője versenynek - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A termalfurdo.hu által a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával immár harmadszor megrendezett szavazáson június 1. és augusztus. 31 között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát. A versenyben összesen 167 ezer szavazat érkezett. Magyarországon az év fürdője 2017 címet a Hungarospa Hajdúszoboszló szerezte meg, amely nemcsak a Magyarország, de Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is. Medencéje 6200 négyzetméteres vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéje, a strand területén található csúszdaparkban 15 különféle pályából lehet választani. A fürdő az idén ismételt, hiszen 2015-ben is rá szavaztak a legtöbben. Az év feltörekvő fürdője a Demjéni Termál Völgy a tavalyi versenyben a harmadik volt kategóriájában. Népszerűségét szintén sokoldalúságának köszönheti: barlangfürdő, gyógyfürdő és aquapark is várja a havasi településen a vendégeket. A V-8 Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont úgy szerezte meg a győzelmet a legkisebb fürdők kategóriájában, hogy tavaly még a TOP 15-ben sem szerepelt. A szentendrei uszoda Magyarországon elsőként kapta meg a Magyar Fürdőszövetség ötcsillagos minősítését.