Sport

„Hagyománytörő” lehetne az Oli

2016.04.21 - 18:16

Először játszik egymás ellen a rájátszásban a CSM Râmnicu Vâlcea és a Szatmárnémeti FC Olimpia. A két labdarúgó-együttes a korábbi alapszakaszi meccseken még nem nyertek egymás pályáján.

Egymást kölcsönösen tisztelik, de úgy tűnik, hogy a bajnoki küzdelmekben „nem jönnek ki egymással” a Szatmárnémeti FC Olimpia és a CSM Râmnicu Vâlcea. A két együttes szombaton 11 órától játszik egymás ellen az Olt-menti településen, és hazai siker esetén a vâlceaiak már csak matematikailag eshetnek ki a másodosztályból. Olimpia-győzelem esetén viszont a szatmári legények még a csoportelsőséget is megcélozhatják, habár a rájátszás idényét a 4., kieső helyről kezdték.

Az elmúlt idényben az Olimpia szorította ki a Vâlceát a felsőházból, ebben a szezonban pedig a szatmári vereség is számított a CSM-nek, hogy az alsóházba maradtak. Azonban a rájátszásban először találkoznak. 2013-tól ugyanis hatszor mérkőzött egymással a két együttes, mindannyiszor az alapszakaszban. Két szatmári és két vâlceai győzelem mellett két döntetlen szerepel az egymás elleni meccsek mérlegében. Eddig még egyik csapat sem nyer a másik vendégeként: a 2013/14-es szezonban a vâlceai, hazai 3–0 után 2–1-es Olimpia-siker született Szatmáron. A következő idényben 0–0 volt Szatmáron és 2–2 Râmnicu Vâlceán. Ebben a szezonban pedig az idegenbeli 2–0-s vereség után az Olimpia 2–1-re győzött hazai közönség előtt. Ez volt Mircea Bolba edző első meccse az Olimpia edzőjeként. A kedvtelenül játszó ellenfél azonban tett egy nemes gesztust: a mérkőzés után az öltözőben összedobták pénzüket a küldöttség tagjai, és az összeget felajánlották a Sabou családnak, amelynek 8 hónapos fiuk, Dragoş egy költséges szívműtétre szorult.

A Vâlcea – Olimpia mérkőzést szombaton 11 órától rendezik. A házigazdák vezetik az alsóház táblázatát 24 ponttal, őket követi az Olimpia 17 egységgel.