A Gellért Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából szervezett tudományos tanácskozás, emlékműsor és szavalóverseny sok olyan dologra hívta fel a figyelmet, amelyen érdemes elgondolkodni.

Az idei Gellért-centenáriumi Gellért-ünnepség eligazító és tisztázó jellegű volt. Egyrészt számba lehetett venni a költő pályájához és művéhez kapcsolódó irodalomtörténeti problémákat, másrészt újra meg lehetett tapasztalni a róla elnevezett vers- és prózamondó verseny problémáit, végül pedig bebizonyosodott, lehetséges az, hogy minőségi, színvonalas emlékműsorral tisztelegjenek az utódok a nagy előd emlékei előtt.

A tudományos tanácskozáson többen felhívták a figyelmet a sürgősen elvégzendő feladatok fontosságára. Elek György publicista szerint elkészítendő végre a Gellért-művek teljes katalógusa, összegyűjtendők a levelek és a tárgyi emlékek és az sem volna baj, ha újra összeállna a híres Gellért-könyvtár. Mindezeknek a helye egy olyan múzeumszerű létesítményben volna, amelynek emlékház jellege lenne, a szervezett kutatást is megkönnyítendő. Ilyen módon képzelhető el a Gellért-művek kritikai kiadása is. Egy ilyen Gellért-emlékhely létrehozása csak szigorúan tudományos alapon történhet, és nélkülöznie kell minden szubiektív beavatkozást, azaz kimondottan a hagyományozó jellegeit kell szolgálja.

A Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt illetően feltétlenül újra kell gondolni a kiírási szempontokat és a lebonyolítás mikéntjét. Ez az egyben nagy tekintélyű előadói fórum azért esett vissza, mert minőségileg megrendült. Ennek vannak művészetpolitikai és szociológiai okai is, egy azonban bizonyos, hogy a megrendezésén változtatni kell. Ezt a rendezvénysorozatot teljesen civil közegben kell lebonyolítani, kizárólag az előadói teljesítmények bátorításával, az irodalmi jó ízlés fejlesztésével.

A mikolai Gellért-emlékműsor rendkívül élményszerű volt, az azonban nem feledtette az előkészítését és a megvalósítását övező sutaságokat. Bebizonyosodott az is, hogy a Gellért-vers igenis szavalható, László Zita és Rappert-Vencz Gábor színművészek szívbe markoló módon adták elő a szakmabeliek által feledésre ítélt szövegeket. Mindez arra utal, hogy alaposabb előkészítéssel az oralitás felé visszatérő Gellért-versek is magas szinten tolmácsolhatók, természetesen csak akkor, ha erre létezik korszerű előadói koncepció. Különösen megható volt még a helyiek igyekezete, színvonalas ének- és táncműsora, amellyel nem letudni akartak egy kötelességet, hanem megmutatni alkotási mivoltukat.