László Róbert, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont igazgatója az intézmény tavalyi tevékenységéről és az idei tervekről beszélt. Új kezdeményezések is vannak az idei programban.
A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont a népi alkotások megőrzésével és azok életben tartásával foglalkozik, és ezzel párhuzamosan népszerűsíti a szatmári kultúrát. Ugyanolyan hangsúlyt helyez a román, a magyar, a sváb, a roma és az ukrán kultúra népszerűsítésére, valamint kulturális rendezvények megőrzésére. Szatmár megyében több nemzetiség él, s ezeknek a kultúrája változó, de az együttélés során sok szempontból egybeforrt. Az intézmény minden évben elkészíti a rendezvényprogramját, és megrendezi azokat a kulturális eseményeket, amelyek arra az évre vannak tervezve. Az elmúlt évben százhetvennégy eseményt szervezett meg az intézmény, ezek negyven százaléka magyar és sváb rendezvény volt. Minden közösség érezhette, hogy nincs elhanyagolva, a rendezvények szempontjából nincs különbség egyik vagy másik közösség között — magyarázta László Róbert. Az intézmény nagy hangsúlyt helyez arra, hogy neves kulturális személyiségeket vonjon be a programjaiba, ezek nagy része Szatmár megyei, de egyre több meghívott érkezik az ország más térségeiből, sőt, külföldről is.
Új programok
Ebben az évben első alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Irodalmi Fesztivált, amelyre romániai, magyarországi, ukrajnai és szlovákiai írókat és költőket hívnak meg. Erre az eseményre májusban kerül sor. Március 24-én kerül megrendezésre a XI. Recitatio néven ismert szavalóverseny, melyen szatmári szerzők műveit adják elő szatmári középiskolások. Ez a verseny egyedülálló az országban, egyetlen városban sem rendeznek hasonló szavalóversenyt. Az idei verseny helyszíne az Iparosotthon, kezdési időpontja 14 óra. Két éve ünneplik meg azokat a kulturális személyiségeket, akiknek kerek születési évfordulójuk van, és poszt mortem megemlékeznek azokról is, akik már nincsenek közöttünk. Legközelebb március 30-án emlékeznek meg Bura Lászlóról, aki most lenne nyolcvanéves.
Elek György