A közösségben énekelt daloknak, eltáncolt táncoknak, játszott játékoknak van a legnagyobb immun-, lélek- és állóképesség-erősítő hatásuk, s az életre készítik fel a gyermeket. Óvodapedagógusi képzésnek ekkora sikere még nem volt, s már tervezik a továbblépést.

A Lépésházban zajlott a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a budapesti Hagyományok Háza és a Borókagyökér Egyesület szervezésében az az egyhetes továbbképzés, amelynek célja a hallgatók ismereteinek bővítése a néptánc, népzene, néprajz, kézművesség és énekes gyermekjátékok, ezek gyakorlatba ültetése, valamint az oktatásban való rendszeres használata területén — s amelyen mondhatni rekordszámú, 132 óvodapedagógus vett részt. A magyar kormány által támogatott Erdélyi Óvodaprogram keretében széles körű szakmai konzultációt követően körvonalazódott az a tematika — kompetenciafejlesztés népi hagyományok által —, amely egyrészt módszertani, elméleti iránymutatást ad a néphagyomány különböző területeinek alkalmazására az óvodai nevelés intézményes kereteinek és az óvodás korosztály életkori sajátosságainak figyelembevételével; másrészt maguk az óvodapedagógusok is alaposabban megismerkednek az egyszerű kézműves tárgyak elkészítésének folyamatával, jártasságot szereznek a különböző technikák (nemezelés, csuhézás, fonás, gyöngyfűzés, korongozás) alkalmazásában, valamint a jeles napokhoz kapcsolódó népi gyermekjátékokat és a tájegységre jellemző népdalokat és táncokat tanulnak; harmadrészt pedig rendkívüli érdeklődésnek örvend, hiszen az eddig már 14 helyszínen megszervezett képzések „telt házasak” voltak —igaz, olyan sokan, mint Szatmár megyében, még sehol nem jelentkeztek. A nagy érdeklődés (a tematikán túl) annak is köszönhető, hogy ilyenfajta képzések „régóta nem voltak, és talán sokáig nem is lesznek” — fogalmazott a múlt hétfői starton Baranyai Tibor, az RMPSZ megyei elnöke. S miért is fontos a néphagyományok, a tánc, az ének, a kézművesség megismertetése? „Mert a magyar tannyelvű óvodák, iskolák valami többletet kell adjanak; ha gyermekeink nem ismerik azokat a játékokat, amelyekkel nagyszüleink játszottak, azokat az énekeket, amelyeket egykor azok dúdoltak, akkor lesznek kevesebbek, akkor lesznek kisebbségiek. Mert a kisebbség nem a számoktól függ” — nyomatékosította Kallós Zoltán főtanfelügyelő-helyettes, Szejke Otília szaktanfelügyelő pedig arra mutatott rá, hogy egy óvónő munkájában a hagyományőrzést nemcsak lehet, de kell is alkalmazni, hiszen a mindennapi foglalkozásokba ügyesen bele lehet csempészni ezeket az elemeket, a házigazda Szejke Judit szavaival élve: gyökeret adva a kisgyermekeknek, legyen szó anyanyelvi, hagyomány- vagy emberségi gyökérről.

Mint azt a program megálmodója, Galaci Hajnalka, a Hargita megyei elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő kihangsúlyozta: a „húzós”, 60 oktatóórás, egyhetes képzés (amelynek napjaiban az óvónénik kicsit alkottak és kicsit visszaváltoztak gyermekekké is) elméleti iránymutatást ad, egyúttal a résztvevők egyszerű kézműves tárgyak elkészítését sajátíthatják el, de népi gyermekjátékokat, népdalokat és néptáncot is tanulnak, hiszen minden jó játék az életre készíti fel és olyan vitalitást ad a gyerkőcöknek, ami pozitív felnőtté neveli őket — s nem mellesleg zenei anyanyelvünk örökségének átadása, amely egykor a családban történt, mára már szinte teljesen az óvoda, iskola feladata lett.

A népi hagyományt nemcsak tanítani, hanem élni is kell, s a hét előadói mind ebben a szellemiségben élő és dolgozó nevelők, oktatók, a Borókagyökér Egyesület kézműveseitől kezdve Tálas Ágnesen, Vetró Mihályon át egészen a szatmári gyerkőcök szeretett „Árpi bácsijáig”, azaz a nagyváradi Benedek Árpád zenepedagógus és néptánctanárig. És ez a szellemiség „ragadt át” az óvónénikre is, akik a hét során rengeteget tanultak, rengeteget táncoltak és rengeteget kézműveskedtek, s az együtt töltött napok hangulatát talán mi sem jellemzi jobban, mint hogy a szombati képzészárón nem csak vastapssal köszönték meg az előadók oktatását (akik számára szintén különleges élmény volt a rengeteg lelkes „diák”), de meg is könnyezték a búcsúzást. Kórusban mondták: „életük legjobb képzése volt” a hátuk mögött hagyott 60 óra, melyek minden mozzanatát be tudják építeni az óvodai tevékenységekbe — nem mellesleg a búcsúzáskor 100 óvónő máris jelezte, hogy a tanultakat tovább akarja vinni oviscsoportjával együtt, azaz a jeles napokra, ünnepekre való felkészülés keretében kézműves- és népi játékos, valamint táncfoglalkozásokat akarnak szervezni, de jövő évi tervként felvetődött egy óvónéni-kézművestábor megszervezése is. A képzés zárórészeként a pedagógusoknak egy portfóliót kellett készíteniük, amelyben két kézműves tárgy elkészültét dokumentálták (eredetileg kis kiállítást terveztek magukból a tárgyakból is, ám mivel azokat a napok végén alkotóik hazavitték, saját gyermekeik — néha kicsit kételkedve, hogy valóban anyu készítette-e — már nem is adták ki a kezükből őket), illetve az elsajátított tudás oviscsoportjukban való alkalmazásáról egy videó-összeállítást is fognak majd készíteni, amelyet a képzés platformjára feltöltve mindenki megtekinthet.

Szabó Kinga Mária