Ki ne hallott volna a hepehupás Szilágyság hagymaparadicsomáról, amely — annak ellenére, hogy minden üzletben és piacon kapni hagymát — főként Szilágyperecsenben, de ugyanúgy Varsolcon és Krasznán is nagy keletje miatt igencsak nagy népszerűségnek örvendett.
Bár az évek alatt eléggé megcsappant a piacokon vásárolók száma, az említett falvakban a mai napig akadnak olyan családok, akik a zöldség-, de főleg hagymatermesztéssel igyekeznek megkeresni vagy kipótolni mindennapi kenyerük árát — s ennek, valljuk be, a szatmáriak is csak örvendhetnek, hiszen a szombati piacnapon Szatmárnémetibe is elhozzák ízletes portékáikat.
Aki járt már arrafelé, vagy találkozott onnan származó árusokkal, az megfigyelhette, hogy az eladásra szánt hagymát nem ládában vagy zsákban, hanem felfonva árulják, ami nemcsak esztétikus, hanem egyben praktikus megoldás is.

De miért fonják fel, és hogyan?

A varsolci, egykor hagymaárulással és -termesztéssel foglalkozó Marika nénit kérdezve sok érdekes információ derült ki a hagymafonás fortélyairól. Elmondása szerint a hagymafonás egy nagyon régi hagyomány, amelyet már kiskorában megtanult nagyszüleitől, és egy életen keresztül csinált. Maga a folyamat iránt érdeklődve kiderült, hogy a tipikus fonatot — arrafelé „koszoró” néven emlegetik — általában szárított sás vagy gyékény segítségével fonják fel. A hagyományos, két ágra nyíló koszoró, azaz hagymakoszorú általában 12 hagymából áll — 6–6 hagyma mindkét oldalon —, amelyek körülbelül 10 centiméter távolságra helyezkednek el egymástól. A felfonási idő változó, de ha az embernek van benne gyakorlata, akár egy perc alatt is befejezhet egy koszorút — így voltak napok, mikor 800–900 fonat született.
A hagyma állagát és érettségét tekintve figyelembe kell venni, hogy a szára legyen elég száraz, de ne annyira, hogy megtörjön és leszakadjon, amikor fonják — ez esetben is van megoldás, ilyenkor dróttal szokták odafogni a „megsérült” hagymát. Mint kiderült, a fonatok nem csak esztétikum és hagyományőrzés végett születnek, hanem mert sokkal praktikusabb így tárolni a hagymát, hiszen jobban szellőzik, tehát nem penészedik meg, akár a pincében, akár a kamrában, illetve a padláson tároljuk.

Világjáró eledel

Marika néni mesélése alapján azt is megtudtuk, hogy a szilágysági hagyma sok helyen megfordult az évek során: Temesvár, Mátészalka, Debrecen, sőt, anno még Bukarestig is elmentek szekérrel, hogy különféle piacokon adják el a nem csípős, hanem finom, zamatosságáról ismert hagymát.
Napjainkban kicsit hanyatlott nemcsak a hagyma, hanem a piacok iránti kereslet is, ezért a mostani terméseket általában a felsőszivágyi és feketetói vásárokon szokták eladni, természetesen felfonva.
A fentebb említett vásárok mellett a három egymást követő falun áthaladva több ház előtt is megfigyelhető a felakasztott hagymák színes kavalkádja, amely hivalkodón várja az arra járókat. A kliensek között megfordulnak környékbeliek, de az igazi érdem a külföldi turistáké, akik egyenesen kuriózumnak tartják az igényes „koszorókat”, és sokszor nem fogyasztásra, hanem díszként vásárolják meg azokat.
A mindenféle hagymakoszorúk mellett a fokhagymafonat is népszerű, amely a „koszoróhoz” hasonlóan szintén egy kétágú, 12 fej fokhagymát egymáshoz társító fonat formájában fordul elő.

Másképp is lehet

Eltekintve a hagyományos szilágyperecseni és varsolci hagymakoszorúktól meg kell említeni a Szilágyság többi részén használatos fonatot is, amely a hagyományostól eltérően egy hosszabb fonat, amelynek a felfonására nem használnak sem sást, sem gyékényt, csak a hagyma puszta szárát. A nem meghatározott számú hagymából álló fonatok nemcsak falun, hanem egy-egy városi lakás konyhájában, kamrájában is előfordulnak, főképp olyan embereknél, akik adnak a szépre, és igyekeznek továbbvinni a szüleiktől tanult hagyományokat. A fonatok ezen esetekben nem eladás végett készülnek, pusztán megszokásból, és a praktikus tárolás a cél a fonatok elkészítésével.
Szabó Beatrix