Szatmárnémeti

Hagyják már dolgozni az útjavító céget!

2016.12.29 - 20:20

Németországi mintára módosítaná a törvénykezést Pataki Csaba, mert tarthatatlan, hogy a krónikusan fellebbező cégek miatt nem kezdődhetnek el az útjavítási munkálatok a megyében.

 

Mint arról már korábban beszámoltunk, szó szerint az utolsó pillanatban fellebbeztek a nyeretlen cégek és hiúsították meg a Szatmárnémeti–Amac–Homoród útszakasz felújítási munkálataira, valamint a megyei utak karbantartására vonatkozó, 100 millió eurós, négyéves keretszerződés megkötését. Pataki Csaba tanácselnök — akinek már ugyancsak elege lett a munkálatokért (pontosabban azok összegéért) versengő cégek törvény adta lehetőségekkel való visszaéléseiből s a kiskapuk nyitogatásából — németországi mintát véve alapul, változtatni akar a törvénykezésen. „Teljesen elfogadhatatlan, hogy az érvényben lévő közbeszerzési törvény ilyen tág lehetőséget biztosít a fellebbezéseknek, óvásoknak — miközben meg Szatmár megye útjai lassan járhatatlanok és egyes szakaszokon életveszélyesek már!” — mondja. Hozzátéve azt is: január első napjaiban valamennyi szatmári parlamenter segítségét fogja kérni a törvénykezés megváltoztatásában. „Ha kell, én készítem el a törvénytervezetet, ők csak be kell majd nyújtsák Bukarestben. Azt a tervezetet, amely németországi mintán alapul és amelynek lényege: miután lezajlik a közbeszerzési eljárás és kihirdetik a nyertest, a vesztes cégek benyújthatják ugyan fellebbezéseiket a döntés ellen, de ez nem állítja meg a folyamatot, a nyertes cég megkezdheti a munkát. S amennyiben a bíróság az óvást benyújtónak ítél „igazat”, kárpótlásként megítéli nekik a vélt haszon egy részét. Ez egy nagyon hatékony módszer s ha alkalmazva lenne Romániában is, esetünkben a krónikus pereskedő cégek kaptak volna pár 10 000 lejt — de úgy is megérte volna, csak hagyják már dolgozni a nyertes kivitelezőt, mert így sokkal nagyobb kárt okoznak!” — háborog, teljesen jogosan, a tanácselnök.

Szabó Kinga Mária