Az FC Barcelona labdarúgó–egyesület elnöke, Josep María Bartomeu bejelentette, hogy a klub minden kapcsolatot megszakít a nemzetközi szövetséggel (FIFA), amíg tart a katalánokat érintő, 2015 végéig szóló átigazolásokra vonatkozó eltiltás.
„A kapcsolat a FIFA és a Barcelona között akkor folytatódik, ha a szankció időszaka lejár” – idézi a spanyol AS című napilap az elnök tájékoztatását.
A döntés értelmében a Barcelona képviselői már a január 12-én megrendezésre kerülő, zürichi Aranylabda–gálán sem vesznek részt, így elképzelhető, hogy a 2014-es Aranylabdára esélyes, a nyári FIFA labdarúgó–vb legjobb játékosának választott argentin Lionel Messi szintén nem lesz jelen.
Bartomeu továbbá azt is elmondta, hogy a napokban egy kemény hangvételű levelet készül írni Sepp Blatternek, a FIFA elnökének, amelyben elégedetlenségének ad hangot a klub 2015 végéig szóló átigazolási eltiltását illetően. „Magam előtt látom, hogy a Barcelona kizárás elleni harca ugyanolyan vízválasztó lesz a futball történetében, mint a Bosman-ügy. Bármilyen sokáig is tart majd, be fogjuk bizonyítani az igazunkat” – mondta Bartomeu.
A Barcelona a 2014–2015-ös szezon végén előrehozott elnökválasztást tart, hogy ezzel is csillapítsa a klub körül kialakult feszült helyzetet.
Forrás: Nemzeti Sport