Nem nyitottak ki tizenötödikén a plázákban azok a boltok, amelyek tagjai a Kiskereskedések Tulajdonosi Szervezetének (RoRetail), és igazságtalannak tartják, hogy helybért kell fizetniük a plázának arra az időszakra is, amíg a szükségállapot idején zárva tartott az egész létesítmény. A megbeszéltek szerint keddtől nyitottak ugyan, de a japán sztrájkhoz hasonlóan karszalaggal a karjukon, a tiltakozásnak ez a formája addig fog tartani, míg méltányos egyezségre nem sikerül jutniuk. Az akcióhoz a szatmárnémeti NEPI pláza néhány boltosa is csatlakozott, hétfőn ők sem nyitottak, keddtől pedig karszalaggal dolgoznak az eladók.
Osztozzanak a veszteségen!
Megkérdeztünk párat a kisebb boltot üzemeltetők közül, hogy mi a helyzet a szatmárnémeti pláza esetében, s kiderült, hogy nincs összhang. A munka miatt egyeztetni nem nagyon tudnak, ráadásul mindenkinek egyéni szerződése van a NEPI-vel, állítólag sok függ attól, mi áll ebben. A plázák álláspontja szerint a március tizenötödikén bevezetett szükségállapot nem volt vis major, azaz olyan nagyobb erőhatalom, amely mentesíteni szokta a szerződő feleket kötelezettségeik alól, ezért a bért ki kell fizetni. A boltosok és a RoRetail álláspontja az, hogy a méltányos az lenne, ha a zárva tartás idejére fele-fele arányban osztoznának a bérterheken, azaz a boltosok csak a kialkudott bér felét fizetnék ki, plusz legyen eltörölve a marketingköltség és a plázafenntartási költség, amiket a helybérek mellett szintén megfizettetne a kereskedésekkel a pláza, miközben villanyáram is alig fogyott, és takarítani sem kellett, míg érvényben volt a plázák zárva tartási kötelezettsége.
Nos, mi még a szükségállapot lejárta előtt megkérdeztük a szatmárnémeti NEPI-t, kiötöltek-e valamit annak érdekében, hogy megkönnyítsék a túlélését azoknak, akiknek a létét köszönheti a mall, de kérdéseinkre azóta sem kaptunk választ.
Borsos bérleti díjak
Kiöntötték viszont a lelküket a boltosok, akik szerint a nyitás óta eltelt két évben még nem érték el a plázások által beígért vásárlói forgalmat. Viszont a helybéreket nem arányították a csökkentett forgalomhoz, miközben az eladások alapját jelentő, alapvető feltételt a pláza kellett volna hogy teljesítse. A beszélgetések idején kiderült, hogy szép summát fizetnek a boltosok az épületen belüli helyért, négyzetméterenként tíz euró körül mozog a tarifa, amihez még hozzájönnek persze a marketingköltségek, amit a pláza az emberek bevonzására költ, és az épület fenntartási költségeinek egy része is a boltokra van hárítva.
Érdekvédelem kell
A jelenségre reagált a piaci szereplőkre figyelő versenytanács is (CC), amelyik szerint a kisebb boltoknak érdemes lenne hozzácsapódniuk egy érdekvédelmi szervezethez, hogy hangosabb legyen a hangjuk, amikor igazságot kérnek maguknak a szükségállapot idején fizetendő bérekkel kapcsolatban. Üzleti számokról beszélniük ilyen esetekben sem szabad, de általános érvényű dolgokban közös álláspontra juthatnak.
Princz Csaba