Az időjárás is a 175 évvel ezelőtti napot idézte március 15-én Szatmárnémetiben — szemerkélő esőben gyülekezett a sokadalom az Ormos-ház körül, ahol a koltói huszárok lovai már táncolva várták, hogy a kaplonyi fúvószenekar diktálta ritmusra elindulhassanak. Az Ormos-ház falán lévő Petőfi Sándor–emléktábla megkoszorúzását követően az ünneplő sokadalom — akik között nem csak szatmárnémetiek, de igen szép számmal voltak a környező településekről érkezettek is — elindult a megemlékezés fő helyszínére, az István-térre. A látványos menetet a lovashuszárok vezették, mögöttük a fúvószenekar, a hatalmas piros–fehér–zöld zászlókat lobogtató ifjak és a résztvevők haladtak, s útvonalukon végig a Kazinczy utcán nyíltak az üzletek ajtajai, a lakások ablakai, lakók, járókelők egyaránt fényképezték–filmezték a minden évben szívet melengető látványt. 

Az István-téren lévő Petőfi-szobornál több ezren gyűltek össze — voltak, akik nem csatlakoztak a felvonuláshoz, hanem ott várták a menetet —  ünnepelni és megemlékezni a 175  évvel ezelőtti eseményekről, a márciusi ifjakról, a magyar szabadságharcról. Varga Sándor köszöntő gondolatait követően Ilyés Csaba, a Szatmári Római Katolikus Püspökség irodaigazgatója és nt. Kiss József egyházmegyei főjegyző mondott imát, mindketten hangsúlyozva: méltán jár ki az emlékezés a szabadságharc hőseinek és áldozatainak.
Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök határon túli magyarokhoz szóló, és Nicolae Ciucă miniszterelnök romániai magyarokhoz szóló ünnepi gondolatainak tolmácsolását követően Kereskényi Gábor polgármester lépett a mikrofon elé. Mint fogalmazott: 175 évvel ezelőtt az egész Európát a feje tetejére állító népek tavasza elérkezett Magyarországra is, nemzetünk hősei és fiataljai pedig harcba szálltak az elnyomó Habsburg-uralom ellen. A forradalom végkimenetele mindannyiunk számára ismert, és annak ellenére, hogy külföldi segítséggel vérbe fojtották, céljai és eszméi a mai napig nemzetünk lelkében élnek, a szabadságharc hőseire pedig nemcsak mártírokként, hanem ma is követendő példaként tekintünk. 

„Sajnos akárcsak 175 évvel ezelőtt, jelenleg is forrong Európa és forrong az egész világ: bármikor konfliktus robbanhat ki a Közel-Keleten, Kína és Tajvan vitája tovább mérgesedik, Koszovó puskaporos hordó,  és itt van a közvetlen szomszédságunkban az ukrajnai háború is. Egy háború, amelyet egy szomszédos ország vív, és amelyben magyarok is harcolnak, hiszen a 100 ezer fős kárpátaljai magyarság akarva akaratlanul belekeveredett két szláv nemzet elszámolási vitájába. Ugyan számunkra, a hétköznapjaink számára mindez távolinak tűnik, igencsak közel van hozzánk, hiszen, ha jól belegondolunk, ettől a ponttól légvonalban még harminc kilométerre sincs az ukrán határ, amelynek túloldalán magyar honfitársaink már annak is örülni tudnak, ha naponta pár óráig működik az áramszolgáltatás, és ha drágán is, de be tudják szerezni az egy évvel ezelőtt még igencsak olcsó üzemanyagot. Nem beszélve arról, hogy jobb esetben bujkálniuk kell a katonai sorozók elől, rosszabb esetben pedig a Donyeck-medencében eltűnt családtagjaik után kell kutakodniuk... 
Az ő példájuk is azt mutatja, a második világháborút lezáró békét követő világrend megváltozott, a nagyhatalmak között a világ új felosztása zajlik, nekünk pedig fel kell készülnünk arra, hogy az 1848-as forradalom hőseihez hasonlóan megvédjük a nemzetünket. Arra pedig csak akkor leszünk képesek, ha érzelmeink helyett az értelem vezet bennünket, és megteremtjük azt a biztonságos létet, amely a szabdsághoz és továbbéléshez szükséges. Szabadság és biztonság!” – mondta. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, Széchenyi és Kossuth már évtizedekkel a szabadságharc kitörése előtt felismerték: Magyarország függetlensége és fejlődése csak abban az esetben lehetséges, ha megteremtik annak az anyagi, kulturális és infrastrukturális feltételeit. Éppen ezért gazdasági terveket dolgoztak ki, kulturális intézményeket hoztak létre, közben pedig építkeztek: ha kellett utakat, ha kellett gyárakat, ha kellett hidakat, hogy Magyarország önállóan is létezni tudjon — és lassan két évszázad múltán nekünk is ez a feladatunk: építkeznünk kell, közben pedig megvívni a mindennapi harcainkat. 

„Úgy vélem, ahhoz, hogy fel tudjunk készülni az előttünk álló időkre, az első lépés az, hogy kimondjuk az igazságot, ez ugyanis elengedhetetlen feltétele annak, hogy tisztában legyünk a ránk váró feladatokkal. Mert utóbbiakból lesz bőven: építkeznünk kell, hogy városunk fejlődő és élhető legyen, nevelnünk kell, hogy a jövő generációi a megmaradás továbbvivői lehessenek, és végül össze kell fognunk, mert csak együtt lehetünk sikeresek. 
Március 15-i megemlékezésünk állandó helyszínei - az Ormos-ház és az István-tér környéke - is a bizonyítékai annak, hogy jó úton járunk. Városunk meghatározó pontja, a központi park több évtized után ismét megújul, és egy olyan élettér kialakítása zajlik, amelyre mindannyian büszkék lehetünk majd, és büszkék lennének azok az őseink is, akik több mint száz évvel ezelőtt a történelmi városközpontunkat megálmodták. A nagy városrendező, Hám János püspök is elégedetten tekinthet le ránk, hiszen folytatódik az építő, nevelő és gyógyító munka, amit a nagy egyházfi egykor megálmodott. Nemrég éppen róla nevezték a püspökség által kialakított orvosi központot, és ha a hátam mögé tekintenek, láthatják, hogy az irgalmas rend kórházának egykori épülete is túlélte a kommunizmus megpróbáltatásait, és hamarosan újra a régi fényében pompázik, és a jövő generációit oktató intézményeknek ad majd otthont. 
Nemzeti költőnk születésének 200. évfordulóján ez a helyszín is átalakul, emléke előtt tisztelegve szeptemberben egész alakos Petőfi szobrot állítunk ez eddigi mellszobor helyére. Mert Petőfit a csatában elpusztította ugyan a muszka, szelleme továbbra is köztünk él.
Mindeközben törvényszerű, hogy a nehéz időkben mindig megjelennek olyanok is, akik számára semmi sem szent, akik az etnikai konfliktusok kirobbantásával próbálnak maguknak politikai tőkét kovácsolni. Üzenhetném, hogy ennek most nincs itt az ideje, de nem teszem. Esetleg csak annyit javasolnék nekik, hogy olvassák el Bibó István tanulmányát „A kelet-európai kisállamok nyomorúságát”. Megjelent román nyelven is „Necazurile statelor mici est europene” címmel, talán ezt követően megértik, hogy kik az ellenségeink és kik a barátaink Európa ezen részén.” – mondta.

Ünnepi gondolatai zárásaként kiemelte: az európai civilizáció és eddig megszokott életünk veszélyben van, de ha összefogunk, ahogy azt az 1848-as hősök is tették, akkor semmi sem lehetetlen, hazánk és nemzetünk pedig 175 év múlva is meghatározó tényező lesz ezeréves otthonunkban, a hőn szeretett Kárpát-medencénkben. 
Az István téri ünnepség zárásaként a politikai pártok, ifjúsági szervezetek, tanintézmények, egyesületek és számtalan magánszemély helyezte el a kegyelet koszorúit, virágait a Petőfi-szobor talapzatán, a rendezvény pedig a Himnusz eléneklésével ért véget.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!