Az október 6-i főhajtás hagyományos helyszínén, a Zárda-templom előtt gyűltek egybe vasárnap délelőtt az emlékezők — annak a római katolikus  tábori lelkésznek, Gonzeczky Jánosnak az emléktáblájánál, akit Hám János püspök szentelt pappá, aki tervbe vette az isteni szeretetről elnevezett zárdaszüzek szatmári letelepítését és aki a Zárda-templom munkálatait felügyelte. 

A megemlékezés a Szózat eléneklését követően ökumenikus imával folytatódott, s mint ft. Román János római katolikus lelkész fogalmazott: „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy városunk egyik papja, Gonzeczky János tábori lelkész az 1848-49-es magyar szabadságharc vértanúinak sorába tartozik. Bárcsak az ő áldozata arra ösztönözne bennünket, hogy mi is bátran kiálljunk szabadságunkért és jogainkért, és használjuk a keservesen kiharcolt szabadságunkat a közjó érdekében. Ha az egyéni karrier, a nagyobb kenyér vagy a külföldön ígért még nagyobb szabadság oltárán feláldozzuk ezeket a nehezen kivívott jogokat, akkor méltatlanok vagyunk a bátor vértanúk örökségéhez. Büszkék vagyunk arra is, hogy Gonzeczky János szatmári római katolikus pap a Zárda építésével ilyen felbecsülhetetlen történelmi és kulturális értéket hagyott ránk. E kincs valódi értékét akkor ismerjük fel igazán, ha mindannyian használjuk és imádkozunk benne.” Imája zárásában kiemelte: az aradi 13 vértanú mindvégig hűséges maradt a nemzethez, és példájukkal tanítanak bennünket bátorságra, hűségre és áldozatkészségre. „Az ő vértanúságukból fakadó bátorság vezessen bennünket is, hogy hazánkért és népünkért mindenkor készek legyünk áldozatot hozni.” – mondta.
A mártírok 175 évvel ezelőtti hűségét és áldozatát köszönte meg nt. Varga Szilárd Csaba református lelkipásztor is ünnepi imájában, és azt, hogy „nem futamodtak meg a félelmes küldetés láttán. Úgy, amint egykor drága Megváltónk, Jézus Krisztus sem fordult vissza a Via Dolorosáról, a szenvedés útjáról, hanem bátran vállalta a halált úgy, hogy a kereszten függve is értünk imádkozott.” Imájában azt kérte a Fennvalótól, legyen nemzetünk, népünk vezetőivel és adjon nekik erőt, bölcsességet, hogy rendíthetetlenül álljanak meg mindenkor a világ hatalmasaival szemben, hitünk és magyarságunk védelmében. „Bennünket pedig taníts, Istenünk, hálával emlékezni vértanúinkról, hitünk hőseiről és áldozatukkal ints mindig bennünket arra, hogy bármily nehéz a kereszt, bármily göröngyös az élet és a jövő ösvénye, soha ne hagyjuk hitünket és nemzetünket. ”
Magyar Lóránd parlamenti képviselő ünnepi beszédében az aradi vértanúk önzetlenségét hangsúlyozta, hiszen „Ők képesek voltak az önös érdekeiken felül emelkedni, s nekünk már csak a kikövezett úton kell haladni, akár behunyt szemmel is, hiszen, ha a népet szolgálod, akkor sohasem tévedhetsz. S ha nekünk most az a feladatunk, hogy a lakosság életét megnehezítő kormány ellen lázadunk szavainkkal, terveinkkel és cselekedeteinkkel, akkor ezt fogjuk tenni. S a mi erőnket önök adják. Mert azt gondolom, hogy mind olyan országot akarunk, ahol az állam szolgálja, és nem szekálja a polgárait; bízik bennünk, és nem gyanakszik folyton mindenkire; többet ad a tisztességes vállalkozóknak, adófizetőknek, és megbünteti az élősködőket, ügyeskedőket.” — fogalmazott. 
Dr. Szőcs Péter történész előadásában Gonzeczky János életére és a 175 évvel ezelőtti eseményekre pillantott vissza. Gonzeczky János 1844-től mezőhegyesen teljesített lelkészi szolgálatot, s négy évvel később, már a kezdetektől a forradalom pártjára állt, amiért a településen lévő, császárpárti tisztek és legénység gyakran panaszkodott is. Gonzeczky 1848 decemberében elhagyta a misék végéről a császárért való imádkozást, amit egy hazafias imádsággal váltott fel, 1849. január elején a szószékről felolvasta Kossuth december 22-ei kiáltványát, amelyben Magyarország népeit általános népfelkelésre szólítja fel, februárban egy szentmisén úgy nyilatkozott, hogy „átkozott legyen az, aki az osztrák dinasztiának engedelmeskedik”, április végén pedig a szószékről kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot, majd egy beszédében kiemelte Magyarország függetlenségének fontosságát. Mindezek tükrében nem meglepő, hogy a lelkész 1849. augusztus 6-án és 7-én még egyházi szolgálatait végezte, majd ezt követően elfogták és letartóztatták — Gonzeczky és más lelkészek esetében elsősorban a felségsértő beszédek és cselekmények elkövetését vizsgálták a bíróságok, amit halállal büntettek. Ügyében Hám János püspök is közbenjárt  Haynaunál, s bár a táborszernagy átvette ugyan a kegyelmi kérvényt, de Gonzeczky életét nem volt hajlandó megmenteni — 1849. október 8-án hajnalban, a mindössze 45 éves lelkésszel sortűz végzett. 

A főhajtáson  Máthé Abigél és Csatári Bence, a Református Gimnázium diákjai szavaltak, míg a Barátság Nyugdíjas Klub dalköre citerakíséretes népdalt énekelt, a főhajtás pedig a Gonzeczky-emléktábla megkoszorúzásával, és a Himnusz eléneklésével zárult. 

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!