Vidék

Gyülekezeti ház épül Gencsen

2013.08.10 - 08:29

Jó irányba haladnak a dolgok a Gencsi Református Egyházközségben. Gál Sándor lelkipásztor a fejlesztésekről is beszámolt lapunknak.

 

Gál Sándor lelkipásztor immár két éve végez szolgálatot a Gencsi Református Egyházközségben. A lelkész az eltelt évek során megismerte a hozzávetőleg 600 hívet számláló gyülekezetet, meglátogatta a családokat is, ezenfelül pedig számos fejlesztést vitt véghez, és további terveknek sincs híján.

„Viharos gyülekezetbe érkeztem két évvel ezelőtt. Amint azt sokan tudják, számos botrány volt akkoriban, de én igyekszem egyik oldalra sem állni, hanem református lelkészi minőségemben eljárni minden egyháztag iránt. Úgy érzem, hogy két és fél éven keresztül ez eddig sikerült” — mondta Gál Sándor.

Kiemelkedő jelentőséggel bír az a tény, hogy két év alatt kétszer is sikerült pályázati pénzt lehívni különböző korszerűsítésekre. Tavaly 26 ezer lejből teljes belső felújítást (falak újrafestése, bútorzatjavítás) végeztek a templomban. Ugyanitt hozzátehetjük, hogy az említett összeget a hívek kipótolták, a szószéket például a gyülekezet tagjainak támogatásából újították fel. Emellett az egyházközség támogatást nyert egy gyülekezeti központ létesítésére is. A lelkipásztor tájékoztatása szerint a templomkertben található, annak idején államosított, romos állapotban lévő egyházi ingatlan egy részét fogják felújítani gyülekezeti háznak.

A pályázati pénzek mellett tavalyelőtt 16 ezer lejből újult meg a templomtorony és az istenháza tetőszerkezete (9 ezer lejt az önkormányzat biztosított, a fennmaradó rész pedig a hívek adakozásából gyűlt össze). Ugyanakkor 1500 euróból egy automatizált toronyóra-szerkezetet is felszereltek a toronyba, továbbá a parókiát is felújították, ahol a központi fűtés kialakítása jelenleg is folyamatban van.

Mindemellett újjáalakult a nőszövetség keretén belül a csigakészítő egylet, a csigatészták eladásából összegyűlt pénzösszegből a templomkert, valamint a parókia kerítését is lefestették. Gál Sándor elmondása szerint a nőszövetségi tagok az elkövetkező időszakban kalocsai mintás terítőket szeretnének vásárolni a templomba.

 

 

Ifj. Deák Endre