Aranyérmet hozott haza az edzője, Sándor József születésnapjára a Szatmárnémeti Unio SK ökölvívója, Raul Şerban.
A Gyulafehérváron rendezett 6. Nicolae Linca Emléktornán Fehér, Szatmár, Kolozs és Szeben megye sportolói léptek ringbe, Şerban pedig a juniorok 70 kg-os súlycsoportjában bizonyult a legjobbnak. Adrian Lazor, a Szatmárnémeti Voinţa SK öklözője (edző: Liviu Gheţe) a felnőttek 64-os küzdelmében a második lett.
A két sportolót Florin Mulcuţan kísérte el a küzdelmekre. A Szatmár Megyei Ökölvívó Egyesület (AJ Box) főtitkára elmondta, az Unio SK sportolója a döntőben egy korosztályos válogatott kolozsvári ökölvívó ellen győzött a technikai KO-val a harmadik menetben, míg Lazor a fináléban sérülés miatt a második menet után kénytelen volt feladni a meccset.
Ugyanakkor, a születésnapját az elmúlt pénteken ünneplő Sándor József elmondta, egy rövid téli vakáció következik sportolóinak, de már január elején kezdik a felkészülést a következő idényre. 2014 első bajnoki küzdelmét márciusban rendezik, akkor a lányok lépnek ringbe.