A várakozásoknak megfelelően a Gyulafehérvári CSU lesz a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának az ellenfele a Román Kupa negyeddöntőjében.
Mint ismeretes, Adriana Pricop vezetőedző együttese szombaton és vasárnap játszott a Bukaresti Rapid ellen oda–visszavágó meccseket, mindkettőt megnyerte és 164-129-es összesítéssel jutott tovább. A gyulafehérváriak a Marosvásárhelyi Nova Vitát búcsúztatták 211–110-es összesítéssel, kettős győzelemmel.
A negyeddöntős találkozókat november 29-én és december 3-án játsszák, az első meccs helyszíne a szatmárnémeti Both Katalin Sportterem.
Addig már több bajnoki mérkőzésen lesznek túl az együttesek, ugyanis a Nemzeti Liga gyakorlatilag már ma délután megkezdődik a Rapid – Nova Vita találkozóval. A VSK szombaton debütál, 12 órától hazai pályán játszik majd a SCM Craiova ellen.