Vidék

Gyűjtés a magyargéresi árvízkárosultaknak

Fotó: www.nkre.ro
2021.05.18 - 18:30

A Nagykárolyi Református Egyházmegye több lelkésze jelezte már, hogy adományt gyűjtenek gyülekezeteikben az árvízkárosultak javára. Amint azt Nagy Attila lelkipásztor elmondta, a villámgyorsan érkező árvíz szinte teljesen körbefogta a települést.

„A Bükkből lezúduló rettentő vízmennyiség minket sem kímélt. Reggel (szerk. megj.: május 13-án) még a szakasziak nyomorúságán sajnálkoztunk, de a délutáni istentisztelet után minket is elért az áradás. Olyan gyorsan nőtt a vízszint, hogy fél óra alatt az Erdőd felőli végen három házban is térden felül ért a víz. Az országúton 100 méteren át a temetőig félméteres magasságban hömpölygött az ár. Az autóvezetők nem mertek belemenni a nagy sodrás miatt. Az emberek mentették az állatokat, a terményt, amit csak tudtak. A kár elég nagy lett így is. Gyöngy felől olyan magas a víz, hogy most is le van zárva az út. A kertek félig, háromnegyedig víz alatt állnak. Sajnos az apadás elég lassú. Aki úgy gondolja, hogy szeretne gyűjteni a károsult családoknak, jó néven vesszük. Mi is közadakozást hirdetünk megsegítésükre. Bízunk benne, hogy Urunk segítségével az ár levonulása után összefogással sikerül helyreállítani a házakat és a gazdaságokat” — mesélte a lelkész a Nagykárolyi Református Egyházmegye honlapján közzétett felhívásban.

Mindazok, akik segíteni szeretnének, adományukat az alábbi bankszámlaszámra utalhatják: PAROHIA REFORMATĂ GHIRIŞA RO19CECESM0136RON0057903 SWIFT: CECEROBUXXX.

SZFÚ
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Villámárvizekre kell számítani

Egyre nő a villámárvizek, vízátfolyások és helyi árvizek kockázata Szatmár megyében is.
Szatmár megye

Ott is lehet árvíz, ahol patak sincs

Érdemes fontolóra venni a kötelező lakásbiztosítás megkötését.
Belföld

Árvízvédelmi gátakat építettek Parajdon

Árvizet okozhat ha beomlik a vízzel teli sóbánya.