Könnyed győzelmet (2–0) aratott hétvégén a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a CS Mioveni otthonában a másodosztályos labdarúgó-bajnokság alsóházi rájátszásának hetedik fordulójában.
A két csapat legutóbbi találkozója is 2–0-val végződött az alapszakasz utolsó előtti fordulójában, ám akkor a Mioveni-iek örülhettek hazai sikerüknek. Zárójelben hozzátehetjük, hogy amennyiben azon a mérkőzésen sikerül győznie az Olimpiának, most a felsőházban küzdhetne Csík Tibor legénysége.
A szombati mérkőzést gyakorlatilag könnyedén nyerte meg az Olimpia, ennek köszönhetően pedig megerősítették első helyüket az alsóházi rájátszás tabelláján (4 ponttal előzi meg a második helyen álló Bihar FC csapatát).
A találkozó szinte végig az Oli játszott mezőnyfölényben, és már a 12. percben megszerezte a vezetést Lemac révén, aki egy egyéni szólót követően 25 méterről lőtte ki a kapu jobb alsó sarkát. Az első játékrészben még két nagyobb helyzete volt a szatmári együttesnek, ám sem Boştină, sem pedig a gólszerző Lemac nem tudta növelni a vendégelőnyt.
A második félidőben a házigazdák mindent megtettek azért, hogy egyenlítsenek, több helyzetet is kidolgoztak, de nem tudtak közel kerülni a gólszerzéshez, az Olimpia védelme állta a sarat. A rendes játékidő utolsó percében pedig Svarczkopf állította be a 2–0-s végeredményt egy jól helyezett lövéssel. Az Olimpia legközelebb szerdán 18 órától a tabella második helyén álló Nagyváradi Bihar FC együttesét fogadja hazai pályán.
Labdarúgó Liga 2, rájátszás
Play-out: CS Mioveni – Szatmárnémeti Olimpia 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Lemac, 12. perc, Svarczkopf, 90. perc.
Olimpia: Şuta – Muntean, Mureşan, Bălău (Ene, 55. perc), Iuhas – Gavrilescu (Dragoş, 74. perc), Villand, Svarczkopf, Faur – Lemac (Feier, 61. perc), Boştină.
A forduló másik mérkőzésén: Nagyváradi Bihar FC – Minerul Motru 1-0.
A play-out állása:
1. Olimpia 15 10 3 2 25-10 33
2. Bihar FC 16 8 5 3 24-13 29
3. Mioveni 16 8 4 4 24-15 28
4. Arad 15 4 3 8 13-25 15
5. Motru 16 2 4 10 14-22 10
Play-off: Resicabányai Metalul – FC Olt Slatina 0-1, Marosvásárhelyi ASA – CSM Râmnicu Vâlcea 0-1, Besztercei Gloria – CS Universitatea Craiova 1-3.
A play-off állása:
1. Marosvásárhely 17 9 4 4 20-11 31
2. Craiova 17 9 3 5 24-18 30
3. Râmnicu Vâlcea 17 7 5 5 17-14 26
4. Beszterce 17 5 6 6 17-19 21
5. Resicabánya 17 6 3 8 15-19 21
6. Slatina 17 3 3 11 8-20 12