Bár a szünetben még a vendég Pankotai Şoimii vezetett 1-0-ra, végül a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata 3-1 arányban győzött. Ez volt a szatmári legénység idei első sikere, de a szurkolók még nem bocsájtottak meg a borzalmas idényrajtért.
Idénybeli első hazai bajnoki mérkőzésén megszerezte első győzelmét is a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata, azonban úgy tűnik, az indulatok a csapaton belül, illetve a közönség és a csapat között nem csillapodtak. Mint ismeretes, a „sárga-kékek” a karánsebesi és a câmpinai bajnokin is kikaptak, a kettő között pedig a harmadosztályos Nemeszsuki Unirea búcsúztatta a csapatot a Román Kupából. Szombaton a szatmárnémeti alakulat a vendég Pankotai Şoimii ellen győzött 3-1-re, de a közönségnek ez nem volt elég, az ércelődő bekiabálások és a szurkolótáborok protestálása állandó volt a meccs idején. A Commando Oli tábor több mint negyven percen keresztül némán nézte a találkozót, majd - 1-0-s vendégvezetésnél - a pályát körülvevő kerítésre kifeszítettek egy transzparenst „Gratulálunk... Mi elmentünk a bárba” felirattal, és elhagyták a stadiont.
A második félidőben a Senzione Ostile tábor kifütyülte Cosmin Bodea vezetőedzőt és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kiabáltak, ezért a rendfentartók kikísérték őket a stadionból. Igaz, ekkor már 3-1 az Olimpia vezetett.
A feszültség az öltözőben sem szűnhetett, habár a múlt hét pénteken, a Şoimii elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatón Cosmin Iuhas csapatkapitány, ha kicsit visszafogodtan is ugyan, de azt próbálta bizonygatni, hogy a játékosok egyeznek egymás között. Lehet, hogy ez így van, de úgy tűnik, Bodeát nem fogadják el. Gavrilescut a szünet előtti pillanatban sérülés miatt (felszakadt a szemöldöke és ömlött a vére, miután összefejelt az egyik ellenfelének) cserélte le a szakvezető. A középpályás mérgesen ment le a pályáról és kevés híján széttörte a játékoskijáró ajtaját, amelybe teljes erőből belerúgott. A 61. percben lecserélt Laso sem volt elragadtatva az edző döntésétől, nem fogadta el Bodea kézfogását, mérgesen ment az öltözőbe. Érdekes, hogy ez a sportszerűtlen gesztus elnyerte a közönség tetszését. „Nem bánt, hogy nem kedvel a közönség, ha nyerünk. Laso pedig nem érti meg, hogy nincs olyan erőnléti állapotban, hogy végig játszon egy meccset. Mondtam neki a találkozó elején, hogyha az eredmény jól alakul, akkor le fogom cserélni. Gondolom, hogy a klub vezetősége majd jobb belátásra téríti, ez nem az én feladatom. Nem fogok a közönség kedvéért senkit a pályán hagyni, ha az nem teljesít jól” - szögezte le Bodea.
Ami a szombati mérkőzést illeti, az a másodosztályban újonc Arad megyeiek helyzetével kezdődött, amikor Anca-Trip kellett védje Monac közeli lövését. Válaszként Laso és Bujor veszélyeztettek a pankotai kapu előtt, de a 29. percben egy hatalmas védelmi és kapushiba után Sălăjan betalált: a 16-oson belül kissé kiszorított helyzetből rúgott gyengén rövidsarokra, de Anca-Trip sehol sem volt, így a Şoimii vezetést szerzett. Szünet előtt Laso gólját leshelyzet miatt érvénytelenítette a kolozsvári bíró, Marius Nechita Chioran, majd az argentin középpályás kétszer egymás után találta telibe a vendégkapus Paşcalăut.
A második félidő elején negyed óra alatt fordított és beállította a végeredményt az Olimpia. Az 51. percben Bujor fejelt a rosszul helyezkedő kapus mellett a hálóba, hat perccel később pedig 11-esből Iuhas góljával vette át a vezetést a szatmári gárda. A büntetőt egyébként senki sem értette: egy szögletből beívelt labdára több játékos ugott és a sípmester szerint Staicu kézzel ért a lasztihoz. Előbb az Olimpia játékosai sem tudták, miért sípolt a bíró.
A 65. percben, a fél perccel azelőtt csereként beálló Feier nyolc méterről ollózott a Şoimii kapujába és ezzel „véget ért a meccs”. A folytatásban ugyanis nem jegyezhettünk fel helyzeteket, ami újabb elégedetlenséget váltott ki, több néző azt kiabálta, hogy bundázás történt. Ezt nem lehet bizonyítani, viszont érdekes módon a fogadóirodák kivették a listájukról az Olimpia - Şoimii mérkőzést. A találkozó végén Cristian Irimia másodedző (aki évekkel ezelőtt az Olimpia kapusa volt) egyáltalán nem tűnt elkeseredve a vereség miatt, azt mondta, ez annak tudható be, hogy Dan Cuedan vezetőedző ezen a meccsen a kevésbbé rutinos játékosoknak akart bizonyítási lehetőséget adni.
Liga 2, 2-es Csoport, 4. forduló
Szatmárnémeti FC Olimpia - Pankotai Şoimii 3-1 (0-1).
Gólszerzők: Bujor (51. perc), Iuhas (57. - 11-esből), Feier (65.), illetve Sălăjan (29.).
Olimpia: Anca-Trip - Muntean, Bălău, Ioniţă, Iuhas, Svarczkopf, Bic, Laso (Villand 61. perc), Gavrilescu (Burlacu 45.), Apostu (Feier 65.), Bujor.
Şoimii: Paşcalău - Maghici, Ugocian, Suciu (Dubeştean 61.), Viţu, Thiaw, Cuedan, Huţanu, Monac (Pantea 53.), Sălăjan, Staicu (Lung 70.).
További eredmények
Resicabányai Metalul - CSM Râmnicu Vâlcea 2-0
Nagyváradi FC Bihor - CS Mioveni 0-1
FC Olt Slatina - Fortuna Poiana Câmpina 1-1 (Zsiga egyenlített a vendégeknél a 89. percben)
Temesvári ACS Poli - Karánsebesi FC 2-1
A Tatrangi Unirea szabadnapos volt.
1.
Metalul
4
3
1
0
6-1
10
2.
ACS Poli
4
3
0
1
5-2
9
3.
Fortuna
4
2
1
1
7-4
7
4.
Karánsebes
4
1
2
1
3-2
5
5.
Vâlcea
4
1
2
1
2-3
5
6.
Mioveni
4
1
2
1
1-2
5
7.
Tatrang
3
1
1
1
2-2
4
8.
Olimpia
3
1
0
2
3-4
3
9.
FC Olt
3
0
2
1
3-4
2
10.
Pankota
4
0
2
2
3-7
2
11.
FC Bihor
3
0
1
2
2-5
1