Sok gólos mérkőzéssel búcsúzott az idénytől és a hazai közönségtől a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapata. A Minerul Motru elleni találkozón három tizenegyest ítélt a játékvezető.
Csoportgyőzteshez méltón búcsúzott a maroknyi hazai közönségtől a Szatmárnémeti Olimpia FC labdarúgócsapata, amely szombaton délelőtt 4–1-re verte a vendég Minerul Motrut, a Liga 2 idényzáró mérkőzésén.
Az ellenfél csak vakációzni érkezett Szatmárnémetibe, így Csik Tibor vezetőedző legénységének nem volt nehéz dolga begyűjteni az utolsó három pontot. A 14. percben Andriţoiu Gavrilescut buktatta, amiért büntetőt ítélt a nagyváradi Marius Omuţ játékvezető, Boştină pedig nem hibázott. Három perccel később Gavrilescu növelhette volna az előnyt: Iuhas centerezett balról, a középpályás pedig ballal, kapásból bombázott, de a labda a kapufán csattant. Gavrilescu két perccel később a saját tizenhatosán belül buktatta Nacşut, aki Şuta hibája után került a labda elé. A Motru tizenegyesét Dicu értékesítette, így 1–1-es állásnál mehetett pihenőre a két együttes. Fordulás után újabb tizenegyest kapott az Olimpia, ezúttal Nueleanu buktatta Zsigát. A motrui hátvéd viszont súlyosan megsérült a megmozdulása során, kórházba kellett szállítani. Boştină 11-eseté ezúttal védte Trică, a kipattanót pedig Dragoş emelte a kapuba. A 61. percben beálló 20 éves Roatiş főszerephez jutott a félidő derekán, ugyanis a fáradó jobb oldali motrui védőket kétszer is leiskolázta, a keresztbe adott labdáit pedig Zsiga és Feier küldte a kapuba. A hajrában Feier ismét betalálhatott volna, de ziccerből hibázott, így maradt a 4–1-es végeredmény.
KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!
Liga 2, 2-es Csoport, rájátszás, alsóházi (play–out) csoport, 10., utolsó forduló
Szatmárnémeti Olimpia FC – Minerul Motru 4–1 (1–1).
Gólszerzők: Boştină (15. perc – 11-esből), Dragoş (54.), Zsiga (67.), Feier (71.), illetve Dicu (20. – 11-esből).
Olimpia FC: Şuta – Sabău, Mureşan, Rus, Iuhas, Gavrilescu (Kinczel 46. perc), Roghină, Svarczkopf, Zsiga, Dragoş (Roatiş 61.), Boştină (Feier 67.).
A széria végeredménye
1.
Olimpia
18
13
3
2
34–11
42
2.
Mioveni
18
10
4
4
28–15
34
3.
FC Bihor
18
8
5
5
23–17
29
4.
Motru
18
4
4
10
21–23
16
5.
UTA
18
3
3
12
10–35
12
KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!