Sport

Gyorsulnia kell még Maninak

2017.04.10 - 17:06

Rövid távon verhető Magyarországon a szatmári Gyenes „Mani” Emánuel, aki a szomszédban, az endurocross-bajnokságon címvédőként állt rajthoz, de jelenleg összetettben csak a harmadik.

Idén erősebb ellenfelekre talált a magyar endurocross-bajnokságban a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorosa, Gyenes „Mani” Emánuel, ugyanis a második fordulóban sem sikerült maga mögött tartania a Firtosvári Gábor, Zsigovits Norbert kettőst.

A Dakar-rali egyik legjobb európai versenyzője szombaton a Komárom–Esztergom megyei Ács város közelében állt rajthoz a második bajnoki forduló futamán. Akárcsak két héttel ezelőtt Pannonhalmán, ezúttal is a címvédő Mani fogta meg a legjobban a rajtot, és két körön keresztül az élen motorozott. Ráadásul a második körben egy nagyon jó időt motorozott (12 perc 3 másodperc). Azonban Firtosvári és Zsigovits is tövig taposta a gázpedált, és a harmadik kört 12 perc alatt sikerült teljesíteniük, és ez pont elég volt, hogy Mani elé kerüljenek.

„Jó volt ez a verseny, jól mentem, nem volt műszaki gondom sem. Viszont a két srác nagyon jól ment, nem tudtam velük tartani a lépést” — ismerte el Mani, aki Firtosvári mögött 5 perccel zárt, Zsigovitstól pedig 1 perc 15 másodperccel maradt le. „Szerettem volna előttük maradni, de ez nem sikerült” — tette hozzá a rutinos motoros, aki hét ponttal marad le a táblázatban a Firtosvári, Zsigovits kettős mögött. A két magyarországi motoros egyébként osztózik az első helyen, ugyanis Pannonhalmán Zsigovits zárt az élen és Firtosvári a második helyen, most fordított volt az első kettő sorrendje.

A hat fordulós bajnokság két hét múlva folytatódik, de megtörténhet, hogy Mani ki kell hagyja a versenyt, ugyanis szponzori kötelezettségnek kell eleget tegyen.

Fotó: kekefoto.hu