Szatmárnémeti

Gyorsan épül a konténerkórház

2020.09.26 - 09:17

Szatmárnémetiben a régi kórház épületében található, s talán az egyik legtöbb beteget ellátó neurológiai osztály jelenleg nem csak túlzsúfolt, de a maga 800 négyzetméterével kicsi is, kórtermei az épületen belül a legrosszabb állapotban vannak, ráadásul több kilométer választja el a CT-készüléktől, a sürgősségi, valamint az intenzív terápiás osztálytól, amelyek az új kórház épületében vannak. 

A neurológia átköltöztetésének igénye már jó ideje megfogalmazódott, erről többször is beszámoltunk, viszont az új kórház épületének telítettsége nem tette lehetővé a házon belüli osztálykialakítást. Ezért is döntöttek úgy, hogy konténer-kórházmodullal bővítik az új kórház épületét, az épülő, új szárnyban pedig hamarosan 21. századi körülmények között tudják majd ellátni nem csak az agyvérzéses betegeket, de valamennyi neurológiai problémával küzdő pácienst.

Nagy szükség volt már erre, hiszen amint Adrian Marc, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere korábban is elmondta lapunknak, a régi kórház épületén belül sajnos itt vannak az egyik legleromlottabb állapotban lévő kórtermek, miközben ez az egyik legzsúfoltabb, legtöbb beteget ellátó osztály. Arról már nem is beszélve, hogy a sürgősségi, a CT-készülék, az intenzív terápia az új kórház épületében van, működik — ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a mentő beszállítja a sürgősségire a beteget — a leggyakrabban agyvérzésest vagy agyvérzésgyanúst —, ott elvégzik a vizsgálatokat, CT-t, aztán a beteget továbbküldik a régi kórházba, ahol beutalják a neurológiai osztályra. Ha a beutalás ideje alatt szükség van még valamilyen vizsgálatra, megint mentőautóba teszik, átfuvarozzák az új kórházba, a vizsgálatok végén pedig vissza a kórterembe — magyarázta Adrian Marc kórházmenedzser.

A kétemeletes, 2000 négyzetméteres, hatmillió lej értékű épületmodul építésével látványosan haladtak az elmúlt hetekben, bárki láthatja, aki arra jár. Az új kórházépület-modult egy átjáró köti majd össze a kórház főépületével, és értelemszerűen a sürgősségi és intenzív terápiás részleggel, így nem kevés időt és kilométert „spórolhatnak” meg úgy a betegeknek, mint az egészségügyieknek.
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Átadták a neurológia új épületét

Minden különösebb csinnadratta és az ilyenkor dívó pántlikaátvágások nélkül átadták a neurológia új, 2100 négyzetméteres moduláris épületét — a megyei kórház pillanatnyilag legmodernebb részlegét.
Szatmárnémeti

Munkalátogatáson járt Szatmár megyében a miniszterelnök-helyettes

Munkalátogatásra érkezett csütörtökön Szatmár megyébe Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, aki a megyei és városi elöljárókkal megtekintette a neurológia új épületét. A sürgősségi kókrház udvarán helyet kapott épület 75 ággyal kezdi el működését jövőre.