Nagykároly

Gyors tanácsülés zajlott Nagykárolyban

Fontos kérdésekről döntöttek tegnap a nagykárolyi tanácsosok (Fotó: SZFÚ)
2022.04.13 - 18:30
Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai a kedd délutánra azonnali jelleggel összehívott, rendkívüli ülésük keretében elfogadták azt a határozattervezetet, amely a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal energetikai hatékonyságának növelését célozza, illetve a 25 Octombrie utca burkolatának felújítására vonatkozó határozattervezetet is.

Ez utóbbi tervezet értelmében megújul az említett utca Mioriţei utcától a város végéig tartó szakasza. Pozitívan döntöttek a fizetős parkolási rendszer bevezetését lehetővé tevő parkolóautomaták beszerzéséről, valamint módosították azt a határozattervezetet, mely a helyi önkormányzat keretében működő Nagykárolyi Közterület-fenntartó Igazgatóság gépparkjának frissítésére vonatkozott. SZFÚ