Szatmárnémeti

Gyógyszerek tűnhetnek el

2017.02.24 - 11:00

Akár száz gyógyszert is kivonhatnak a forgalomból, amennyiben a márciusra ígért árcsökkentés következtében a forgalomban tartásuk már a forgalmazónak sem éri meg anyagilag.

Annak ellenére, hogy a kormány a betegeknek kedvezne a márciusra ígért gyógyszerár csökkentéssel, könnyen lehet, hogy épp ők fogják kárát látni a tervezetnek.

A gyógyszerészeti és egészségügyi szakemberek az elmúlt években többször is megkongatták a vészharangot, és arra figyelmeztettek, hogy az orvosságok árának mesterséges csökkentése nyomán számos készítmény eltűnhet a piacról. A gyógyszerek árának központi szabályozásával már régóta próbálkozik a kormány, 2015-ben vezették be például azt az intézkedést, miszerint a gyógyszerek nem lehetnek drágábbak, mint tizenkét, összehasonlítási alapul vett európai uniós országban. A lépés kisebb káoszt okozott, több patika valóban kifogyott bizonyos orvosságokból, a pácienseket egyik helyről a másikra küldték a recepttel.

Tavaly ugyanakkor Vlad Voiculescu akkori egészségügyi miniszter rendeletet adott ki, amely a lejárt szabadalmú orvosságok árának fokozatos, két éven át történő mérséklését írta elő. A Grindeanu-kormány viszont úgy döntött: a fokozatosság helyett március elsejétől egyből 35 százalékkal csökkentik az árakat. Laurenţiu Mihai, a generikusgyógyszer-gyártókat tömörítő egyesület elnöke rámutatott: akár száz orvosság is eltűnhet a piacról olyan körülmények között, hogy az elmúlt években csaknem kétezer olcsó készítmény jutott erre a sorsra, helyettük mostanra a drágább gyógyszerek maradtak. Radu Gănescu, a krónikus betegeket tömörítő egyesület elnöke az Adevărul napilapnak úgy nyilatkozott: ördögi körhöz fog vezetni az intézkedés, amelyet gazdasági alapon, és nem a páciensek érdekében hoztak meg.

Anca Maurer, a Szatmár Megyei Gyógyszerészkamara elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy ő maga semmit sem tud az ügyről, hozzá semmilyen hivatalos dokumentum nem érkezett ez ügyben.

Más szakemberek a párhuzamos exporttól tartanak leginkább az árcsökkentés bevezetésével, ugyanis most is Romániában a legolcsóbb a gyógyszer Unió-szerte. Tehát ha mesterségesen még tovább csökkentik az árakat, számos cég milliókat kereshet párhuzamos exporttal: Romániában megvásárolja majd a gyógyszert mondjuk 1 euróért, külföldön pedig eladja 10 euróért. A külföldi patikának ez még mindig alacsony ár, de közben a román gyógyszertárak egyre nehezebben boldogulnak majd.