Szatmárnémeti

Gyermektáncház-vezetői képzés a MADISZ-nál

2013.11.02 - 09:08

A szatmárnémeti MADISZ (Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége) nagy hangsúlyt fektet a néptánc bemutatására és oktatására. Gyermektáncház vezetéséhez nyújt segítséget az a novemberben, két hétvégén zajló képzés, melyre 25 fő jelentkezését várják.

 

 

A Szatmárnémeti MADISZ megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a néptánc, népzene, népdal bemutatására és oktatására. Ha komolyan vesszük Kodály Zoltán intő szavait, aki azt mondja, hogy a kultúrát nem lehet örökölni, hanem újra és újra meg kell tanulni, akkor fontos feladat hárul a pedagógusokra ennek a kultúrának az átadásában. A tánc fontos szerepet töltött be a falusi ember életében. Át- meg átszőtte ünnepeit, de munkás hétköznapjait is gyakran színesebbé tette. A falusi fiatalság egyik legkedveltebb szórakozása volt a múltban. A táncalkalmak jelentették egyúttal a fiatalok ismerkedési lehetőségeit és az emberekkel való érintkezés társas formáit is. Fontos volt tehát, hogy mindenki tudjon táncolni. A különböző társas munkákhoz (fonó, kaláka) kapcsolódó táncalkalmakra elsősorban az elvégzendő feladat érdekében került sor. A társas kapcsolatok megteremtésének lehetősége és az összetett szórakozás (ének, zene, tánc, találós kérdések stb.) is vonzóvá tette az ilyen összejöveteleket. A táncolás sajátosságait sokban befolyásolták a különleges alkalmak, családi ünnepek, jeles napok, a paraszti munka szokásrendjének hagyományai.

„Elveszőben lévő magyarságtudatunk miatt meg kell tanítanunk a gyermekeket is táncos anyanyelvükre. A táncházak újraszervezésével tehetünk ennek érdekében a legtöbbet. Szeretnénk gyermek táncház mozgalmat életre kelteni Szatmár megyében, elősegíteni a vidéki »Aprók Tánca« néptáncalkalmak létrejöttét azáltal, hogy lehetséges oktatókat képzünk. 17 éve próbálkozunk a népdalok, népzene és néptánc megkedveltetésével. Szerveztünk gyermek néptánccsoportok találkozóját (1990-1993.), Táncházat (3 korosztálynak), néptánctábort (17 évig), táncházvezetők táborát, valamint intenzív táncoktató heteket” — hangsúlyozza Ilonczai Annamária, a szatmárnémeti MADISZ munkatársa. „Szeretnénk tovább lépni, az első lépést tenni azért, hogy további közösségekben éledjen újra a népdalok, népzene és néptánc iránti szeretet. 25 főt szólítunk meg a két alkalommal, összesen 24 órára. Az oktatások időpontja 2013. november 9–10. és november 16–17. (9-én és 16-án szombaton 9–13, 15–19 órák között, valamint 10-én és 17-én vasárnap 9–13 órák között). A képzés helyszíne a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. A képzés során a résztvevők gyermektáncház (óvodás és kisiskolás, 3-11 éves korosztály) vezetéséhez kapnak segítséget. Az oktató Csóka Boglárka aktív táncpedagógus, a budapesti Táncművészeti Főiskola Táncpedagógus Szak végzettje. A képzés során módszertani alapokat (milyen korosztályhoz mi illik, hogyan tanítsunk), népi gyermekjátékokat (énekes, mozgásos, elméleti és gyakorlati rész), népszokásokat (jeles napok, ünnepekhez és munkához fűződő) és ezekhez illő népdalokat (hogyan válasszunk és hogyan tanítsunk) sajátíthatnak el a résztvevők. Az oktató külön fejezetet szentel az ugrós táncok módszertanának (milyen lépéseket és hogyan tanítsunk), a játékfűzésnek (hogyan fűzzük és alkalmazzuk színpadra a népi játékokat), a koreografálás alapjainak (főbb elméleti támpontok, térformák színpadrészei), a szatmári táncok módszertanának (mit és hogyan tanítsunk). A résztvevők papír és digitális (CD) alapú segédanyagot kapnak munkájuk sikeres elkezdéséhez” — tájékoztatta lapunkat Ilonczai Annamária. Az oktatásra jelentkezni az [email protected] e-mail címen lehet.